2024.04.30, 14:13
Még mindig büntetőfékeznek, pedig a büntetések érte súlyosak

Állóra fékezte az autót, hogy a mögötte lévőt megleckéztesse – videóval.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 38 éves férfival szemben, aki a korábbi közlekedési konfliktust büntetőfékezéssel akarta megoldani. A vádirat szerint a terhelt 2023 szeptemberében az M85-ös autóúton Győr felé vezette autóját, melyben vele együtt utazott felesége, két gyermeke és egy barátja is. Közlekedése során konfliktusba került az előtte haladó sértettel, aki állapotos feleségével együtt utazott autójukban. A vádlott végül az autóút dupla forgalmi sávjának megszűnése előtt megelőzte a sértettet, majd ott, ahol a forgalmi sávok egy sávra szűkülnek indokolatlanul és hirtelen állóra fékezte járművét, úgy, hogy a mögötte haladó sértett éppen csak meg tudott állni. A többi közlekedő csak az útpadkára lehúzódva tudott elmenni a két álló jármű mellett. A terhelt dühösen ki is szállt a járművéből, a sértett felé indult, aki nem mert kiszállni autójából. A terhelt még kiabált a jármű mellett és egyszer a gépkocsi tetejére is rácsapott, majd visszaült a saját autójába és elhajtott a helyszínről.

Magatartásával a vádlott saját családja testi épségét, valamint a sértett és állapotos felesége testi épségét is közvetlen veszélynek tette ki, valamint közösségellenes, erőszakos magatartása riadalmat keltett a sértettekben. Az ügyészség a terheltet közúti veszélyeztetés és garázdaság elkövetésével vádolja. Vele szemben a halmazati szabályok alapján akár négy és fél év szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy az elkövetőt a járásbíróság határozott időre tiltsa el a járművezetéstől. Az érdemi döntést az ügyben a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14