2025.06.06, 05:44
Meccs lesz a Puskás Arénában

Változik a közlekedés péntek délután a Puskás Aréna környékén a Magyarország - Svédország válogatott labdarúgó-mérkőzés okán.

Pénteken a Puskás Aréna környékén számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint délután fél öttől várhatóan este fél 11-ig lezárják a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között, a Verseny utcát és az Istvánmezei utat, este 9 és 10 óra között pedig a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között, valamint az Ifjúság útját.

Lezárásra kell még számítani az Egressy út belső szakaszán, a Cserei utcában, a Jobbágy utcában, az Ilka utcában, a Gizella úton, a Cházár András utcában és a Szabó József utcában is. A változások a közösségi közlekedést is érintik; a fenti időpontokban terelve, illetve egyes megállókat nem érintve közlekedik a 30-as autóbusz, a 75-ös és a 77-es trolibusz, délután 4 órától pedig a Thököly úton közlekedő valamennyi autóbusz megáll a Reiner Frigyes park és a Stefánia út/Thököly út megállóban – tudatták.

Tekintettel arra, hogy a Puskás Arénánál korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért a társaság azt kéri, hogy a mérkőzés helyszínét közösségi közlekedéssel közelítsék meg; elsősorban a megszokottnál gyakrabban induló 2-es és 4-es metró, valamint az 1-es villamos, illetve a MOL Bubi közbringarendszer igénybevételét javasolják. A labdarúgó-mérkőzés helyszíne gyalog nemcsak a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól, hanem hasonló eljutási idővel a Keleti pályaudvartól, a Verseny utcán át is megközelíthető. A mérkőzést követően további forgalomkorlátozásra is sor kerülhet.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

...
2026.09.03. 10:31

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

Nyárzárás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

...
2026.09.02. 10:30

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

...
2026.09.01. 11:03

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

...
2026.08.30. 17:36

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

...
2026.08.27. 09:32

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.

...
2026.08.26. 10:42

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.