2020.05.25, 09:59
Mától a hivatásosok is vizsgázhatnak

Ma megkezdődnek a hivatásos járművezetői vizsgák is. A jelentkezések alapján ezen a héten mintegy 450-en tesznek gépjárművezető képesítő vizsgát, míg a gépkezelői gyakorlati vizsgázók száma közel 850 fő lesz - tudatta az Innovációs és technológiai Minisztérium.

Az Innovációs és technológiai Minisztérium (ITM) közleményében leírta, hogy vidéken május 11-én, Budapesten és Pest megyében május 18-án indultak újra a március közepén felfüggesztett közlekedési vizsgák, vizsgálatok és utánképzések. A közleményben Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „Az elmúlt két hétben a különböző kategóriákban országszerte összesen 9500 fő adott számot felkészültségéről. A legtöbb jelentkezőt a +B+ kategória vonultatta fel, közel 3500 elméleti és 2600 gyakorlati vizsgázóval. Budapesten és Pest megyében egy hét alatt mintegy 450 fő vizsgázott.”
Az államtitkár hozzátette: „a május 11-e óta sikeres vizsgát tevők aránya valamennyi kategóriában meghaladta a leállás előtti időszak átlagát. E mutató az elméleti vizsgák esetében 67-ről 71 százalékra, a gyakorlati vizsgák esetében pedig 47-ről 51 százalékra javult.” Kiemelték, hogy a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont az újraindulás óta csak azokon a helyszíneken szervez vizsgákat, vizsgálatokat és utánképzéseket, ahol járványügyi szempontból biztonságos körülményeket tud teremteni. A részvétel fontos feltétele a védőfelszerelés (maszk és kesztyű) viselése, az óvintézkedések részeként a társaság korlátozza a résztvevők számát. A csökkentett kapacitás ellenére a korábbi időszakhoz képest nem nőtt a várakozási idő: a vizsgázók a jelentkezést követően jellemzően 1-2 héten belül kapnak időpontot. Mától elindulnak a hivatásos járművezetői vizsgák is. A jelentkezések alapján ezen a héten mintegy 450-en tesznek gépjárművezető képesítő vizsgát, míg a gépkezelői gyakorlati vizsgázók száma közel 850 fő lesz

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14