Továbbra is aktív a használtautó-piac, de jelentősen csökkent a külföldről behozott használtautók száma.
Jól indult tavaly az első hónapokban a használtautó-piac, majd nyáron számottevően apadt az érdeklődés, hogy az ősszel erőre kapjon a piac. Januártól december végéig összesen 760 971 autót írtak át az okmányirodákban. Ez minimális, 1 százalék körüli visszaesést jelent a korábbi évhez képest. Ezzel szemben az import autók behozatala 16-20 százalékkal esett – derült ki a Datahouse adataiból. Az árak valamelyest konszolidálódtak az év végére, ehhez hozzájárult az is, hogy az újautó értékesítés elkezdett erősödni, és az újautós kedvezmények jó hatással voltak a használtak áraira. 2023-ban 105 662 használt autót hoztak be külföldről, jelentősen kevesebbet, mint az elmúlt két évben:2021-ben még 130 ezer gépkocsit importáltak, 2023-ban 126 ezret. Ennek oka a forráskiapadás (a nyugati célországokban is csökkentek korábban az újautóeladások, emiatt mára szűkült a használtautópiac), valamint, hogy a forintromlás sem nem tette gazdaságossá az importot.
Az 2023-ban az adásvételekben az alsó-középkategóriás és a kisautók domináltak, de jelentősen nőtt az érdeklődés az SUV-k iránt is. Ez utóbbit támasztják alá a Das WeltAuto tapasztalata is. A kis autók, és a felső-kategóriás autók mellett a használtautó-kereskedő cég országos hálózatában az SUV-k is kifejezetten népszerűek voltak. A kereskedőcég még arról számolt be, hogy a hálózatukban keresettek voltak a családi kombik is, mint például a škoda Octavia és a Volkswagen Passat kombit. A legnagyobb érdeklődés Magyarországon az Opel, a Volkswagen, a Suzuki, a Ford, a BMW és a Skoda iránt volt. Legtöbben Budapesten és Pest vármegyében, a legkevesebben Nógrád és Heves vármegyében vásároltak használt négykerekűt.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
