Parkolást követően egy sofőr figyelmetlenül nyitotta ki az autó ajtaját, az érkező kerékpáros emiatt elesett, megsérült, kórházba került, ahol elhalálozott.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 58 éves férfival szemben, aki a megállás után figyelmetlenül nyitotta ki autója ajtaját, és az emiatt bekövetkezett balesetben meghalt a mögötte közlekedő kerékpáros. A vádirati tényállás szerint az 58 éves vádlott 2022. márciusában egy soproni utcában parkolt le autójával, az útpadkával párhuzamosan. Ezt követően azonban figyelmetlenül nyitotta ki a jármű ajtaját, nem győződött meg róla, hogy mögötte milyen a közlekedési helyzet. A vádlott mögött ugyanis kerékpárral közlekedett a 83 éves sértett, aki az ajtó kinyitásakor fékezni kezdett, elvesztette egyensúlyát és az úttestre borult. A sértett az eséstől olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy másnap, a kórházban elhunyt. A terhelt közlekedése során megszegte a KRESZ azon rendelkezését, mely szerint a jármű ajtaját a vezető akkor nyithatja ki, ha ezzel a közlekedés biztonságát nem veszélyezteti. Az ügyészség az elkövetővel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat, vele szemben öt évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a terheltet a bíróság határozott időre tiltsa el a közúti járművek vezetésétől. Az ügyben a nyomozást a Soproni Rendőrkapitányság munkatársai végezték, az érdemi döntést pedig várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.
(képünk illisztráció, nem az eset helyszínén készült)
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
