2023.07.11, 17:39
Májushoz képest több, a tavalyihoz képest kevesebb

Nem csak az újautók utánpótlása szűkül, használtautóból is kevesebb jön.

Júniusban 9422 import használt személyautó került forgalomba Magyarországon, ami májushoz képest 2 százalékos növekedést jelent ugyan, de a tavaly júniusi mennyiségtől 12 százalékkal marad el – írta az MTI. Elemzők szerint az import mértékének növekedésére a második félévben sincs sok esély. A forráspiacok áremelkedése mellett a mára állandósult magas forint-infláció sem segíti a behozatalt, így duplán drágultak a kocsik. A használtautó-import mennyisége az első fél évben 53 524 volt, ami 22 százalékkal marad el az előző év azonos időszakában regisztrált 68 969-es értéktől. Ugyanezen időszakban az autópark elméletileg elsődleges utánpótlási forrása, az újautó-eladások száma 57 559 volt, ami lényegében csak statisztika-hiba szinten múlja felül az egy évvel korábbi 57 408-as mennyiséget. A 2023 első félévében importált használt személyautók több mint harminc százalékát három márka: a Volkswagen (12,6 százalék), az Opel (9,1 százalék) és a Ford (9 százalék) gyártmányai tették ki. A fenti márkákat az Audi, a Mercedes és a BMW követte a listán. A Toyota a tavalyi 4. helyéről mostanra a 7. helyre csúszott vissza a közlemény szerint.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

...
2026.09.03. 10:31

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

Nyárzárás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

...
2026.09.02. 10:30

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

...
2026.09.01. 11:03

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

...
2026.08.30. 17:36

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

...
2026.08.27. 09:32

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.