Szlovákia két hétre ellenőrzéseket vezet be schengeni határain is.
Szlovákia május végén két hétre ideiglenes ellenőrzést vezet be schengeni határain. Ezt Roman Mikulec szlovák belügyminiszter közölte egy biztonságpolitikai konferencia megrendezésére hivatkozva szerdán. Starovic Tibor, az MTI tudósítójának jelentése szerint az intézkedés – amelyről szerdai ülésén hozott döntést Eduard Heger ügyvezető kabinetje – a szaktárca szerint május 24-től június 8-ig lesz érvényben Szlovákia osztrák, magyar, cseh és lengyel határán. Roman Mikulec az intézkedésről azt mondta: ezt a május 29. és 31. között Pozsonyban rendezendő Globsec biztonságpolitikai konferencia vendégei biztonságának szavatolása teszi szükségessé.
A Globsec konferenciát 2005 óta rendezi meg egy azonos nevű pozsonyi atlantista agytröszt, amelynek korábban oszlopos tagja volt a jelenlegi szlovák kormány két tárcavezetője, Jaroslav Nad védelmi és Rastislav Kácer külügyminiszter is. Korábban ilyen léptékű, a konferencia biztonságára hivatkozó intézkedésre nem volt példa. A TASR közszolgálati hírügynökség jelentése szerint Roman Mikulec azt mondta, hogy a széles körű határellenőrzést „aktuális fenyegetések” teszik indokolttá. Arra, hogy a schengeni határokon bevezetett, ideiglenesnek mondott határellenőrzések miért tartanak majd a biztonságpolitikai konferencia után is még egy hétig, a szlovák belügyminiszter nem tért ki.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.