2020.03.16, 09:19
Magyar Közút: fertőtlenítések és on-line ügyintézés

A Magyar Közút is átáll az on-line ügyintézési formára, például a túlsúlyos és túlméretes járművek útvonalengedélyezése kapcsán. Továbbra is fokozott sűrűséggel fertőtlenítik a gyorsforgalmi pihenők illemhelyeit.

A Magyar Közút mérnökségi szakemberei elővigyázatossági intézkedésként szórásos technológiával, széles hatásspektrumú szereket felhasználva a gyorsforgalmi pihenőhelyi WC épületek, berendezések és utcabútorok fertőtlenítését is ellátják. E tevékenységet országosan összesen 140 pihenőhelyen végzik, a cég munka- és tűzvédelmi szabályzatával összhangban előírt védőöltözetben. Ezen megelőző intézkedések keretében további, extra fertőtlenítési munkákat végez a társaság múlt hét óta. A gyorsforgalmi pihenőhelyeken a napi fertőtlenítések számát megduplázták, illetve egyes kiemelt pihenőknél és benzinkutaknál még ettől is sűrűbben, 4-5 óránként avatkoznak be.

A társaság a jelenleg érvényben lévő veszélyhelyzetre tekintettel az általa üzemeltetett tengelysúlymérő állomásokon a személyes ügyfélszolgálatot, illetve ügyfélforgalmat 2020. március 16-án, az esti műszakkezdettel együtt felfüggeszti. Egyúttal a többi országos és megyei telephelyén is korlátozza a cég a személyes ügyfélforgalmat. Továbbá a társaság tulajdonába tartozó kiskőrösi Úttörténeti Múzeumot
határozatlan időre szintén bezárták. Ugyanakkor a jövőben is valamennyi ügytípusban lesz mód on-line ügyintézésre, így a www.kozut.hu oldal E-Ügyfélszolgálatán keresztül várják a partnerek megkereséseit. Ezen kívül a túlsúlyos és túlméretes járművek engedélye kapcsán az engedély kiváltását elektronikus úton munkanapokon és hétvégén is biztosítják a https://uvreoffice.kozut.hu felületen.

Utcai töltések: hellyel-közzel

Bár közel 3200 nyilvános elektromos töltőberendezés működik Magyarországon, a lefedettség hézagos, sokszor a rendelkezésre állás is problémás.

...
2025.11.05. 09:10

Utcai töltések: hellyel-közzel

Bár közel 3200 nyilvános elektromos töltőberendezés működik Magyarországon, a lefedettség hézagos, sokszor a rendelkezésre állás is problémás.

Kiépítik az új horvát autópályadíj fizetőrendszert

Horvátország megkezdi az új elektronikus autópálya-díjfizetési rendszer, a Crolibertas kapuinak telepítését az A3-as autópályán (Zágráb-Eszék).

...
2025.11.04. 08:47

Kiépítik az új horvát autópályadíj fizetőrendszert

Horvátország megkezdi az új elektronikus autópálya-díjfizetési rendszer, a Crolibertas kapuinak telepítését az A3-as autópályán (Zágráb-Eszék).

Engedd, hogy észrevegyenek!

Idén november 7-én, pénteken lesz a „Light Friday” az ORFK-OBB rendezésében! Jöjjenek, keressék a rendőröket, akik 100 százalékos árengedménnyel ajándékoznak láthatósági eszközöket a jelentkezőknek!

...
2025.11.03. 13:18

Az áldozatokra emlékeztünk!

Mindenszentek és Halottak napja alkalmából az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság a közúti balesetek halálos áldozataira emlékezett.

...
2025.11.02. 21:33

Az áldozatokra emlékeztünk!

Mindenszentek és Halottak napja alkalmából az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság a közúti balesetek halálos áldozataira emlékezett.

Továbbgurul Európa

Az EU-ban 10 százalékkal nőtt az új autók eladása szeptemberben az egy évvel korábbi értékhez képest.

...
2025.11.01. 07:38

Továbbgurul Európa

Az EU-ban 10 százalékkal nőtt az új autók eladása szeptemberben az egy évvel korábbi értékhez képest.

Hámozott parkolási díj

Megtették az első jogi lépéseket, hogy jövőre kényelmidíj-mentessé váljon a parkolás, ezáltal olcsóbb legyen.

...
2025.10.31. 07:32

Hámozott parkolási díj

Megtették az első jogi lépéseket, hogy jövőre kényelmidíj-mentessé váljon a parkolás, ezáltal olcsóbb legyen.

Vigyázzunk az élőkre miközben tiszteljük a holtakat!

Mindenszentek és halottak napja idején is közlekedjünk óvatosan! A mindenszentek és az iskolai őszi szünet miatt a hosszú hétvégén a szokásosnál nagyobb forgalomra kell számítani nemcsak a temetők környékén, hanem az autópályákon és országutakon is.

...
2025.10.29. 09:20

A személyautó tulajdonosok tizede még érintett

A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) váltási kampány még idén is mintegy 400 ezer személygépkocsit érint.

...
2025.10.27. 09:08

A személyautó tulajdonosok tizede még érintett

A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) váltási kampány még idén is mintegy 400 ezer személygépkocsit érint.