A járművek környezetvédelmi állapotát mérik fel a szakemberek hétfőtől péntekig az ország négy nagyvárosában a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció keretében - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A közlemény szerint a szakemberek Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden naponta változó helyszíneken végeznek majd közúti méréseket a héten. A 22 éve megkezdett kezdeményezés lehetővé teszi a hazai gépkocsiállomány átlagos környezetvédelmi állapotának, az állapot változásának folyamatos vizsgálatát és értékelését. Az ITM által támogatott, a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. által szervezett akció a környezetbarát, energiatakarékos gépkocsihasználat fontosságára hívja fel a figyelmet. A gépkocsik műszaki állapotának javításában ugyanis jelentős szennyezés-csökkentési lehetőség rejlik, a járműállomány jobb környezetvédelmi mutatói mérséklik a környezeti terhelést, javítják a levegő minőségét. A minisztérium arra kéri a közlekedőket, hogy figyeljenek oda járműveik megfelelő állapotára, az előírások betartására, és működjenek együtt a hatósági kollégákkal.
Tervben a budapesti Kerepesi út rendbehozatala
A főváros egyik legfontosabb be-, és átvezető útvonala, a Kerepesi út, Rákóczi út igen rossz állapotú. Elindult a feljavítását célzó munka.
Tervben a budapesti Kerepesi út rendbehozatala
A főváros egyik legfontosabb be-, és átvezető útvonala, a Kerepesi út, Rákóczi út igen rossz állapotú. Elindult a feljavítását célzó munka.
A NAV segít a befizetésben, ha nem megy
Az adóhivatal a gépjárműadó befizetéséhez április 15-én telefonon 18 óráig az ügyfelek rendelkezésére áll.
A NAV segít a befizetésben, ha nem megy
Az adóhivatal a gépjárműadó befizetéséhez április 15-én telefonon 18 óráig az ügyfelek rendelkezésére áll.
Traffipax-hét lesz, benne egy maratoni nap
A jövő héten fokozott sebességellenőzést tart a rendőrség a közutakon. De nem csak Magyarországon, európai szintű az akció.
Traffipax-hét lesz, benne egy maratoni nap
A jövő héten fokozott sebességellenőzést tart a rendőrség a közutakon. De nem csak Magyarországon, európai szintű az akció.
Jön az utánpótlás
30 százalékot meghaladó mértékben nőtt a használt autók importja márciusban.
Jön az utánpótlás
30 százalékot meghaladó mértékben nőtt a használt autók importja márciusban.
Húsvéti ittas vezetők Budapesten
A BRFK jelentése szerint a fővárosban 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt.
Húsvéti ittas vezetők Budapesten
A BRFK jelentése szerint a fővárosban 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt.
Forgalomkorlátozások és járatmódosítások
Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között több helyen megváltozik a forgalmi rend Budapesten, amely a közösségi közlekedést is érinti.
Forgalomkorlátozások és járatmódosítások
Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között több helyen megváltozik a forgalmi rend Budapesten, amely a közösségi közlekedést is érinti.
Egy lépésre a teljesidős sétálóutcától
Május elsejétől Budapesten hétköznap esténként is sétálóutcaként fog funkcionálni a pesti alsó rakpart egy szakasza.
Egy lépésre a teljesidős sétálóutcától
Május elsejétől Budapesten hétköznap esténként is sétálóutcaként fog funkcionálni a pesti alsó rakpart egy szakasza.
Új rendőrautók érkeztek
Komoly számban újult meg a rendőrség autóállománya az új beszerzésekkel.
Új rendőrautók érkeztek
Komoly számban újult meg a rendőrség autóállománya az új beszerzésekkel.
