Résen kell lenni használtautó-vásárlásnál, mert bele lehet futni legalizált lopott autókba, amelyekről, ha bebizonyosodik, hogy bűncselekményből származnak, akkor az új tulajdonos futhat a pénze után. 19 fős bűnbandát fogtak el.
Büntetőeljárást indítottak 19 gyanúsított ellen, miután egy magyarországi székhelyű csoport tagjaiként külföldről származó, jellemzően lopott gépjárműveket szállítottak Magyarországra, majd értékesítették azokat. Az eset felderítésére nemzetközi nyomozócsoportot hoztak létre, amely összesen 96 – Olaszországból, Németországból, Franciaországból és Szlovákiából származó – járművet foglalt le. Ezek között 78 személygépkocsi, 16 mezőgazdasági vontató és építőipari munkagép, valamint két kamion is volt. A nyomozócsoport emellett további 89 autót is azonosított, amely nem Magyarországon, hanem Európa-szerte került forgalomba.
Az értékesítés előtt sok esetben átütötték a járművek alvázszámát, a forgalomba hozatal érdekében pedig hamis iratokkal látták el azokat. Sőt, előfordult, hogy a hamis papírokkal kicsalt autókat ideiglenesen forgalomba helyeztették Németországban, így azok már német kiviteli okmányokkal és ideiglenes hatósági jelzéssel érkeztek hazánkba, ezáltal nehezebb volt a nyomon követésük is. A történet nem egyedülálló, ráadásul nem csak azok jártak pórul, akiktől eltulajdonították az autókat és a munkagépeket, hanem azok is, akik a lopott példányokat megvásárolták.
„Nem kivételes eset, hogy egy gyanútlan tulajdonos autóját lefoglalták, mert kiderült róla, hogy az általuk megvásárolt négykerekű lopott volt, és hosszú ideje körözi valamelyik ország rendőrsége. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a vásárló mindig résen legyen, amikor használt járművet vesz, és ne azonnal, gondolkodás nélkül ugorjon bele akár sok millió forintos autóvásárlásba. Amennyiben a rendőrség lefoglalja az adott kocsit, a jóhiszemű vevő jó eséllyel soha több nem látja viszont a kifizetett összeget.” – mondja Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója.
Az üzletember azt is hangsúlyozza, hogy jelentősen csökkenhet a kockázat, ha az üzletkötés előtt a vevőjelölt elviszi egy márkaszervizbe az autót. Emellett a Jármű Szolgáltatási Platform oldalán díjmentesen, elektronikus úton is lekérdezhető az eredetiségvizsgálat képi dokumentációja, az alapvető műszaki adatok, a forgalmazási korlátozási adatok, a káresemények és a járműnyilvántartásban szereplő kilométeróra adatai – igaz, a külföldről származó autók adatait és a hazai gépkocsik 2019. január 1. előtti kártörténetét nem tartalmazza az oldal. Ezért is elengedhetetlen, hogy szakértő is megvizsgálja az autót a vásárlás előtt. A Jármű Szolgáltatási Platformhoz hasonló oldal egyébként a környező országokban, így például Németországban és Szlovákiában is létezik, azokat is érdemes felkeresni határon túlról érkező autók kapcsán.
Változnak a szlovák útdíjak
Fontos változás lesz Szlovákiában 2025. július 1-jétől az úthasználati díjak számításában a tehergépjárművek és buszok esetén.

Változnak a szlovák útdíjak
Fontos változás lesz Szlovákiában 2025. július 1-jétől az úthasználati díjak számításában a tehergépjárművek és buszok esetén.
Többen vásárolnak használt motorkerékpárt
Kissé nőtt a kereslet a használt motorok iránt január-április között.

Többen vásárolnak használt motorkerékpárt
Kissé nőtt a kereslet a használt motorok iránt január-április között.
Nyári dugó előrejelzés
A nyáron átépítik a nagykörúti villamosvonal egy szakaszát Budapesten.

Nyári dugó előrejelzés
A nyáron átépítik a nagykörúti villamosvonal egy szakaszát Budapesten.
Tuningolt kocsik között razziáztak
Autós rendezvényen rendelt be a hatóság soron kívüli műszaki vizsgára járműveket.

Tuningolt kocsik között razziáztak
Autós rendezvényen rendelt be a hatóság soron kívüli műszaki vizsgára járműveket.
Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben
A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.

Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben
A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.
Károkozó rolleresek
A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.

Károkozó rolleresek
A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.
Túl gyorsan ment, más látta a kárát
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.

Túl gyorsan ment, más látta a kárát
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.
Gyorshajtás legálisan
Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.

Gyorshajtás legálisan
Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.