2024.06.14, 06:04
Lezárják péntek este a Hősök tere környékét

Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán, az érintett tömegközlekedési járatok módosított útvonalon közlekednek.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ismertetése szerint pénteken este nyolc órától szombat hajnali négy óráig „A Mozgás éjszakája” rendezvényt tartják Budapesten a Hősök terén és a Városligetben. A rendezvény miatt lezárják péntek este hat órától szombaton reggel hat óráig a Kós Károly sétányt és a Hősök terét körben, valamint péntek este kilenc órától várhatóan éjfélig a Dózsa György utat a Damjanich utca és a Szondi utca között, az Andrássy utat a Hősök tere és az Oktogon között, valamint a Hermina út Ajtósi Dürer sor felé vezető oldalát. A várhatóan szombaton 00.15 és 2 óra között zajló kerékpáros vonulás idején a nagyobb csomópontoknál néhány perces lezárásra kell számítani, a keresztirányú forgalmat szakaszosan átengedik. Az érintett útvonalon helyenként forgalomkorlátozás lesz érvényben.

A kerékpárosok a Hősök tere-Dózsa György út(Duna felé)-Dráva utca-Népfürdő utca-Árpád híd-Margit szigeti lejáró-Schulek Frigyes sétány-Margit híd felhajtó-Margit híd-Árpád fejedelem útja-Bem rakpart-Bem József tér-Fő utca-Clark Ádám tér-Lánchíd-Széchenyi István tér-Apáczai Csere János utca-Petőfi tér-Belgrád rakpart-Fővám tér-Vámház körút-Kálvin tér-Múzeum körút-Károly körút-Deák Ferenc tér-Bajcsy-Zsilinszky út-Andrássy út-Hősök tere útvonalon vonulnak majd.

A BKK közölte: a 20E autóbusz a Hősök tere és a Vágány utca/Róbert Károly körút helyett a 30-as, a 901-es és a 32-es autóbusz Ötvenhatosok tere, Kacsóh Pongrác út és Vágány utca/Róbert Károly körút megállóhelyein áll meg.

A 30-as, a 30A és a 230-as autóbuszok a Damjanich utca/Dózsa György út, a Benczúr utca és a Hősök tere helyett a 72-es és a 74-es trolibuszok Zichy Géza utca és Gundel Károly út közötti megállóhelyeit használják.

A 105-ös és a 210-es autóbuszok nem érintik a Bajcsy-Zsilinszky út M és a Hősök tere közötti megállóhelyeket, helyette a 72-es trolibusz Szent István Bazilika és Honvédkórház megállók között érintett megállóhelyein állnak meg. Az Andrássy úti megállóhelyek az 1-es metróval érhetők el.

A 979A autóbuszok – a Hősök tere lezárása miatt – módosított útvonalon közlekednek, a Hősök tere felé a Bajza utcát nem érintik, míg a Kodály köröndnél Felsőerdősor utcai kereszteződés előtt állnak meg.

A 70-es trolibuszok nem érintik az Olof Palme sétány és a Dvorák sétány megállót, helyette a 74-es trolibusz Vakok Intézete és Ötvenhatosok tere közötti megállóiban állnak meg. A 72-es és a 74-es trolibuszok várhatóan 21 és 23.30 között nem érintik a Bethesda utca megállót, míg az Ajtósi Dürer sor felé a Ciklámen utcánál a Zichy Mihály út kereszteződése után állnak meg.

A 75-ös trolibuszok 21 órától az Ötvenhatosok tere és a Hősök tere között a 72-es trolibusz megállóhelyein állnak meg. A 76-os trolibuszok 21 órától a Jászai Mari tér és a Nyugati pályaudvar illetve a Keleti pályaudvar és a Károly körút között közlekednek.

A 909-es, a 914-es, a 914A, a 950-es és a 950A autóbuszok a Deák Ferenc tér felé 01.20 és 2 óra között ideiglenesen az Üllői úton a Kálvin tér előtt és a 47, 49-es villamos Astoria megállójában állnak meg. A 990-es autóbusz péntek éjféltől 00.35-ig az Erzsébet hídon át közlekedik, a Széll Kálmán tér és a Ferenciek tere között az 5-ös busz megállóiban áll meg.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.