Péntek estig Budapesten delegáció közlekedése miatt több forgalmas útvonalat és csomópontot időszakosan lezárhatnak. A korlátozások a BKK járatait és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre vezető utakat is érintik majd.
A fővárosban május 8-án, szerdán várhatóan 19 és 20 óra között, valamint május 10-én, pénteken 16:30 és 17:30 között a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre vezető utat 30-40 percre lezárják, ezért ebben az időszakban a repülőtérre közlekedő buszjáratok, a 100E és a 200E sem tudják megközelíteni a repteret. Akinek a repülőgépe ebben az időszakban indul, lényegesen korábban induljon el! Továbbá szerdán (május 8.) várhatóan 19:30 és 20:10 között időszakos és szakaszos lezárásra kell készülni az M5 autópálya bevezető szakasza–Könyves Kálmán körút–Rákóczi híd–Pázmány Péter sétány–Műegyetem rakpart–Szent Gellért rakpart–Krisztina körút–Dózsa György tér–Palota út–Dísz tér–Tárnok utca–Szentháromság tér útvonalon. Csütörtökön (május 9.) 8 és 22 óra között korlátozásokra kell számítani a Budai Várban. Pénteken (május 10.) 11:30 és 14 óra között több alkalommal, majd 16:20-tól 17:30-ig is korlátozásra készüljenek a Hess András tér–Szentháromság tér–Tárnok utca–Dísz tér–Palota út–Dózsa György tér–Attila út–Krisztina körút–Szent Gellért rakpart–Szent Gellért tér–Műegyetem rakpart–Pázmány Péter sétány–Dombóvári út útvonalon. 16:20-tól 17:30-ig lezárásra számítsanak a Rákóczi híd–Könyves Kálmán körút–Gyáli út–M5 autópálya kivezető–M0-s autóút–M4-es autópálya–Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér útvonalon is.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.