Négy nap alatt 26,5 millió forint bírságot szabtak ki a horrorkaravánokra.
Négynapos, kiemelt célellenőrzés során vizsgálták az autószállítókat a közutakon. Az ellenőrzött 53 járműnél összesen 60 jogsértést észleltek, 11 járműnél az ellenőrök a továbbhaladást is megtiltották. Az akció június 26-29. között folyt, tehát négy napon át tartott. A célellenőrzést az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz tartozó Közlekedési Hatóság a gyorsforgalmi úthálózaton folytatta le. Az ellenőrzött 53 jármű szinte mindegyikénél találtak szabálytalanságot, volt, ahol többet is: 42 jármű túlsúllyal közlekedett, 11 esetében nem tartották be a vezetési és pihenőidőre vonatkozó kötelezettségeket, 4 esetben engedélyhiányt, 1 esetben a rakomány nem megfelelő rögzítését kifogásolták az ellenőrök, 2 járműnek pedig elégtelen volt a műszaki állapota.
Az ellenőrzött járművek 60 százaléka román, 21 százaléka bolgár honosságú volt, de szerb, ukrán, bosnyák, macedón, holland és görög járműveket is átvizsgáltak a Közlekedési Hatóság szakemberei. Az autószállítóknál észlelt 60 jogszabálysértésre összesen több, mint 26,5 millió forintnyi helyszíni bírságot szabtak ki, amelyből 24,4 millió forintot azonnal be is fizettek a sofőrök. Az ellenőrzött 53 autószállítóból 11 jármű továbbhaladását megtiltották. Ez a rendszámok és az okmányok elvételével járt, amit akkor kapnak vissza, ha az észlelt műszaki hibát, vagy szabálysértést elhárítják, illetve a kiszabott bírságot megfizetik.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.