A második félévet és 2021 első félévét a "Kerékpározás évének" nyilvánította a kormány a pénteki döntésével. Az elnevezés több kerékpározást támogató program elindítását takarja, többek között lesz vásárlási támogatás elektromos kerékpárokra is.
A kormány támogatni fogja az elektromos biciklik vásárlását a „Kerékpározás éve” program keretein belül. A döntés már várható volt, ugyanis Palkovics László innovációs miniszter néhány héttel ezelőtt a Tisza-tavi kerékpáros híd átadásán bejelentette, hogy az elektromos kerékpárok támogatásáról szóló javaslatot meg fogják fontolni. A kerékpáros szövetséggel és Révész Máriusz kormánybiztossal elkezdtek azon dolgozni, hogy hogyan tudnak jó megoldásokat találni Magyarországon azoknak is, akik nem csak sportcélra használják a kerékpárt, hanem például munkába járásra. A Magyar Kerékpárosklub és a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség az elektromos rásegítéses kerékpárok és teherkerékpárok vásárlására 30 százalékos, de maximum 200 000 forintos támogatást javasol. Javasolták továbbá a Magyarországon összeszerelt elektromos rásegítéses kerékpárok nagyobb támogatási lehetőségét.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.