A múlt héten a korábbi időszakhoz képest jelentősen csökkent a halálos balesetek száma az útjainkon.
A múlt héten 1214 olyan közúti baleset történt Magyarországon, amely a hatóságok tudomására jutott. A balesetekből 233-ban sérültek emberek, közülük 167-en könnyű-, 61-en súlyos sérülést szenvedtek. Öt halálos baleset történt, amelyekben öten vesztették életüket. Ez a szám alacsonyabb a tavalyi év azonos időszakában mért értéknél és a referenciaévnek tekintett 2013-as értéknél is.
November első teljes hetében az első halálos közúti baleset Pest megyében, Abony közelében történt. Délután egy 49 éves férfi személykocsival ismeretlen okból átsodródott a bal oldali sávba és ott összeütközött a szemből érkező 68 éves férfi által vezetett tehergépkocsival. A közlekedési balesetben a személyautó sofőrje megsérült, a szolnoki kórházba szállították, ahol kora este az ellátása ellenére meghalt.
Másnap történt a második múlt heti halálos baleset, amely Tolna megyében, Szekszárd lakott területén belül történt. Egy CS. GY. 67 éves férfi kerékpárjával a mögötte azonos irányba haladó, féktávolságon belül lévő, 31 éves férfi által vezetett személygépkocsi elé kanyarodott, amelynek következtében összeütköztek. A közlekedési balesetben a kerékpáros a kórházba szállítását követően meghalt.
Aznap megtörtént a harmadik halálos baleset is, Újszász területén, lakott területen belül sötétedés után egy 39 éves férfi személyautóval elütötte az úttesten, sötét ruházatban szabálytalanul, a kerékpárja mellett tartózkodó 52 éves férfit. A balesetben az elütött ember a helyszínen meghalt.
November hatodikán történt a negyedik halálos baleset. Szada lakott területén kora este egy 24 éves férfi személyautóval elütötte a kerékpáros átvezetéssel ellátott kijelölt gyalogos átkelőhelyen, szabályosan kerékpárral közlekedő 49 éves férfit, aki a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a fiatal sofőr jelentősen túllépte a megengedett sebességet, valamint a nála alkalmazott kábítószer gyorsteszt THC-re pozitív jelzést adott.
Az ötödik halálos baleset a múlt héten Nyíregyháza lakott területén belül egy gyalogátkelőhelyen történt november hetedikén, kora este. Egy 17 éves fiú személykocsival elütött egy 63 éves gyalogos nőt, aki a helyszínen meghalt.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
