2019.06.19, 10:05
Leállósáv-baleset végződött halállal az M0-án

A gyorsforgalmi utak és autópályák leállósávjai az ország egyik legveszélyesebb területei. Ott az autóból kiszállva tartózkodva a túlélési esély mindössze 20 perc - az Állami Autópálya Kezelő Zrt. tapasztalata szerint. Sajnos a tegnap esti baleset is ezt igazolja.

A bővítések ellenére és viszont a folyamatos útépítői jelenlét okán is zsúfolt és túlterhelt budapesti elkerülő autópálya körgyűrű, az M0 ismét halálos baleset helyszíne lett. Tegnap este nyolc óra után egy osztrák Mercedes személygépkocsi nekiütközött a leállósávban tartózkodó szlovák rendszámú kamionnak, majd a teherautóról lesodródva, az onnan 150 méterre szintén a leállósávban műszaki hiba miatt várakozó német Volkswagennek ütközött.

A német autó utasai az autó mellett állva várakoztak, sajnos a Mercedes az egyiküket elsodorta, majd az osztrák autó az útpályát elhagyva egy fának csapódva állt meg. A Mercedesben ülő három ember is sérüléseket szenvedett. Az elütött férfi sajnos belehalt a sérüléseibe, a német VW másik utasa sérülés nélkül megúszta az esetet. Mindez Érd külterületén, az M7-es autópálya felől az M5-ös irányába haladó oldalon történt.

Halálos Baleset Történt Az M0 Son
Az útpályáról lesodródott, összeroncsolódott német rednszámú Mercedes

Az eset ismét rávilágít arra, hogy a gyorsforgalmi utakon és autópályákon mennyire veszélyes az autón kívül tartózkodni. Sajnos a közlekedők közül sokakban ez nem tudatosult, és nem is rendelkeznek kellő ismeretekkel arról, hogy mit tegyenek olyan esetben, amikor műszaki hiba, vagy rosszullét miatt félreállni kényszerülnek a gyorsforgalmi utakon. Valamint mik azok a biztonsági lépések, amelyekkel megóvhatják magukat és utasaikat a balesettől. Hogy ebben segítsünk, nyolc pontban összegyűjtöttük az ilyen esetekre vonatkozó legfontosabb teendőket!

– Ha tehetik, mindig pihenőhelyen álljanak meg!

– Amennyiben erre nincs lehetőség, mert a pihenőhely messze van és elkerülhetetlen az azonnali megállás, a gépjárművet a leálló- vagy szervizsávban állítsák le úgy, hogy a vészvillogót kapcsolják be!

– A leállított gépkocsit mindenki haladéktalanul hagyja el, lehetőleg a jobb oldali ajtókat használva!

– Vegyenek fel fényvisszaverő ruházatot, vagy láthatósági mellényt!

– A mentés megkezdéséig, mindvégig tartózkodjanak a szalagkorláton kívül!

– Amikor biztonságosan megtehető, helyezzék ki az elakadásjelző háromszöget!

– Ha saját élete, testi épsége veszélyeztetése nélkül megoldható, valamilyen módon próbálja meg felhívni a többi közlekedő figyelmét a balesetveszélyre (pl. nappal integetéssel, sötétben zseblámpával vagy a mobiltelefon fényével)!

– Amennyiben baleset történt, a felelősség kérdését semmiképpen ne az úttesten vitassák meg, és utasai figyelmét is hívja fel a biztonsági szabályokra!

Kilencedik pontként hozzátennénk a minden baleset esetére érvényes szabályt, hogy ha a bekövetkezett baleset személyi sérüléssel járt, az érintett jármű vezetője köteles a járművel azonnal megállni, a baleset folytán megsérült, vagy veszélybe került személy részére segítséget nyújtani, és az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni. Személyi sérülés és halál esetén a rendőrhatóságot és a mentőket haladéktalanul értesíteni kell, és a lehetőségekhez képest gondoskodni kell a nyomok megőrzéséről – természetesen csak akkor, ha ezzel a saját életét, testi épségét, egészségét nem veszélyezteti! A hatóság értesítését követően a helyszínt csak az intézkedő rendőr engedélyével szabad elhagyni, és az intézkedésig a vezetőnek szeszes italt fogyasztani tilos.

(Fotók: MTI/Mihádák Zoltán)

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

...
2026.09.03. 10:31

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

Nyárzárás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

...
2026.09.02. 10:30

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

...
2026.09.01. 11:03

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

...
2026.08.30. 17:36

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

...
2026.08.27. 09:32

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.

...
2026.08.26. 10:42

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.