2022.07.20, 06:53
Külföldi balesetokozó büntethetősége

Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott egy bolgár állampolgárságú autóvezető.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Tatabányai Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt vádat emelt azzal a bolgár állampolgár férfival szemben, aki balesetet okozott az autópályán, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A vádirati tényállás lényege szerint a férfi 2021. szeptemberében 11 órakor egy személygépkocsival közlekedett az M1-es autópályán Győr irányába, Komárom térségében. A vádlott a külső sávba hajtott anélkül, hogy elsőbbséget adott volna az ott szabályosan közlekedő gépjárműnek. A vétlen jármű sofőrje a baleset elkerülése végett fékezett, kitért a vádlott által vezetett jármű elől, amelynek következtében a gépjármű a tetejére, majd vissza borult. A vádlott megállt, odament a baleset helyszínére, látta, hogy a gépjármű sofőrje könnyebben megsérült, azonban a helyszínről adatai hátra hagyása, továbbá a mentőszolgálat, a rendőrség értesítése nélkül távozott. A terheltnek az ügyészség 350.000,- Ft biztosíték letétbe helyezését engedélyezte, így elhagyhatta Magyarország területét. Az ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt emelt vádat a férfival szemben. A vádiratban arra tett indítványt, hogy a Komáromi Járásbíróság pénzbüntetést szabjon ki a férfival szemben, valamint tiltsa el a járművezetéstől.

2207 Suzuki1

Obb 30ev

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14