A nehéz tehergépjárművek kisebb tömegű-, méretű járművekkel való ütközéseik során a gyengébb fél sérülési veszélye illetve halálozási kockázata magasabb. Az EU csökkentené a kamionok baleseti veszélyességét.
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (European Transport Safety Council: ETSC) a közúti árufuvarozás biztonságáról szóló tanulmánya alapján az Európai Unióban a közúti halálos balesetek egynegyedében tehergépjármű is résztvesz. 2018-ban az EU 27 országában a hatóságok tudomására jutott közúti balesetekben 3310 ember vesztette életét úgy, hogy a balesetben 3,5 tonnát meghaladó nehéz tehergépjármű is részes volt. Ugyanebben az évben 2630 ember halt meg olyan közúti balesetben, amelyben az egyik résztvevő jármű 3,5 tonna összsúlyt meg nem haladó kisteherautó volt.
Az ETSC szerint aggasztó a nehéz tehergépjárművek jelentette közúti kockázat. Az adatok azt mutatják, hogy a megtett kilométerekre vetítve több közúti baleseti halál jut a nehéz tehergépjárművekre, mint az egyéb járműkategóriákra. A tanulmány során vizsgált kilenc év alatt az olyan balesetekben, amelyekben az egyik résztvevő fél nehéz tehergépjármű volt, a baleseti halálesetek száma nem csökkent olyan mértékben, mint a kisebb járművek ütközései során tapasztalható mérték.

2010 óta az EU-ban az olyan balesetek során, amelyekben nehéz tehergépjármű volt legalább az egyik résztvevő, a halálesetek átlagosan 1,8 százalékkal csökkentek, szemben az olyan közúti halálesetek számának 2,8 százalékkal történő csökkentésével, amelyekben tehergépjármű nem vett részt.
A tanulmány rávilágít arra, hogy a közúti árufuvarozás jelentős kockázati tényezővel bír a közlekedésbiztonságra. Mivel a közúti szállítmányozás mértéke a következő években várhatóan tovább fog növekedni, így kiemelten fontos a biztonság fokozása. Ennek kapcsán döntött tavaly az EU arról, hogy 2026-tól módosítja az új nehéz tehergépjárművekre vonatkozó minimális biztonsági előírásokat. Többek között a gyártóknak csökkenteni kell a vezetők holttereit, többek között nagyobb szélvédőkkel és az oldalpanelek (ajtók) nagyobb átlátszó felületeivel, valamint olyan megoldásokkal, amelyek lehetővé teszik a gyalogosok és a kerékpárosok hatékonyabb észlelését. Az ETSC ezeken felül javasolja a helyi hatóságoknak, hogy a forgalomszervezés során kiemelt figyelmet fordítsanak a nehéz tehergépjárművekre, például a lakóövezetekben, illetve a belvárosokban korlátozzák a mozgásukat.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.