2024.10.14, 12:32
Közös programokban vesz részt a Suzuki és az OBB

Együttműködik a biztonságos közlekedés elősegítésére a Magyar Suzuki és az ORFK-OBB.

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Suzuki Zrt. és az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB). A partnerség lényege, hogy közös kommunikációs kampányokkal szeretnék elérni az edukációt a közúti közlekedésben. A Magyar Suzuki a jövőben támogatja az ORFK-OBB által szervezett eseményeket, programokat, ahol nem csak felnőtteket, hanem gyerekeket és középiskolásokat is megszólítanak. Első lépésként a rendőrség szakmai partnerként támogatta a Magyar Suzuki „Együtt az utakon – Te is voltál kezdő sofőr” közlekedésbiztonsági kampányát.

– Az ORFK-OBB hosszú évek óta együttműködik a Magyar Suzuki Zrt-vel, több közös közlekedésbiztonsági kampányt folytattunk, valamint kiadványokat jelentettünk meg – hangsúlyozta Berzai Zsolt r. alezredes, az ORFK-OBB főtitkára. Ezt az évek óta tartó kapcsolatot emeltük idén magasabb szintre az együttműködési megállapodás aláírásával. Így megújult erővel, biztonságosan haladunk „Együtt az utakon” – mondta az ORFK-OBB főtitkára.

– A Magyar Suzuki felelős vállalatként figyelmet fordít a közlekedésbiztonságra – emelte ki Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője. Több, mint 30 éve biztosítunk ügyfeleinknek különböző autó típusokat a mindennapi mobilitáshoz. Autógyártóként azonban abban is élen kell járnunk, hogy együtt fejlődjünk a vásárlóinkkal, edukáljuk őket a biztonságos közlekedéssel kapcsolatban.  Az ORFK-OBB együttműködéssel közös erővel, hatékonyabban tudjuk megszólítani az embereket azért, hogy mindannyian biztonságban érezzük magunkat az utakon – tette hozzá Bonnár-Csonka Zsuzsanna.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14