2017.06.12, 09:34
Közlekedik a család – országos döntő

A családok közlekedési vetélkedőjét 2017-ben az Offner család nyerte Zala megyéből.

Az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság – együttműködő partnereivel – 2017-ben is meghirdette a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedő sorozatot, melyet 2012. óta immár a hatodik alkalommal rendeztek meg. Az országos döntőt a területi szintű (megyei, fővárosi) elődöntők előzték meg. Az országos döntőre a területi szintű vetélkedők nyertesei, összesen húsz család kerülhetett be.

A „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedő országos döntőjére 2017. június 10-11-én került sor. A megnyitó ünnepséget a fővárosban tartották, és még az első napon a részt vevő családoknak a közúti közlekedéssel kapcsolatos elméleti ismereteikről kellett számot adni. A tesztlap kitöltésére elektronikus úton volt lehetőség. Ugyancsak az első nap eseménye volt, hogy a családok átvehették a másnapi gyakorlati versenyszám teljesítéséhez szükséges Skoda személygépkocsikat, valamint tájékoztatást kaptak a túra útvonalával, és az egyes ügyességi versenyszámokkal kapcsolatban.

Vasárnap reggel megkezdődtek gyakorlati versenyek. A tíz perces időközönként induló családoknak a Budapest-Etyek-Bicske-Tatabánya-Kocs-Tata útvonalon haladva összesen hat állomáson kellett összemérniük képességeiket az ügyességi versenyszámokban (az egyes állomások a felsorolt településeken voltak, ebből Tatabányán két helyszínen).

A feladatok sorrendje az alábbi volt:

1. állomás: Gumiabronccsal kapcsolatos feladat.

2. állomás: Autós ügyességi feladat.

3. állomás: Tetőcsomagtartó szerelése személygépkocsira.    

4. állomás: Kerékpáros ügyességi feladat.

5. állomás: Ügyességi feladat végrehajtása egy járműszerelvénnyel (személygépkocsi + utánfutó)

6. állomás: Elsősegély-nyújtási gyakorlat a Komárom-Esztergom és a Pest Megyei Vöröskereszt szervezésében.

A Közlekedik a család országos közlekedésbiztonsági vetélkedőt 2017-ben az Offner család nyerte Zala megyéből, így ők vihették haza a verseny fődíját, a Skoda Rapid Spaceback típusú személygépkocsit (a Skoda márkakereskedés és az Autós Nagykoalíció támogatásával).

A fődíjat dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy, az ORFK Közbiztonsági Főigazgatója, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság alelnöke adta át a nyertes családnak.

Ezen túlmenően további nyeremények átadására is sor került. A döntőn résztvevő 20 család egy-egy 30.000 forint értékű üzemanyag-utalványt és más értékes ajándékcsomagot kapott, ezen kívül a 2-20. helyezett család egy hosszú hétvégére szóló belföldi üdülést is nyert.

 

Gratulálunk a nyerteseknek!

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.

...
2026.07.07. 09:03

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.