2012.08.24, 09:25
Közlekedett a Család Veszprémben

A „Közlekedik a család” országos verseny Veszprém megyei döntőjét 2012. augusztus 11-én 5 család részvételével tartották meg.

A két felnőttből és két gyermekből álló családi csapatoknak különböző nehézségű feladatokat kellett megoldaniuk elméletben, s gyakorlatban egyaránt, több feladatot pedig közösen kellett teljesíteniük.

Veszprémi forduló

A családok először Drog totót, elsősegély tesztet, műveltségi és IQ tesztet töltöttek ki. Majd a Vöröskereszt által bemutatott újraélesztést kellett önállóan bemutatniuk. Ezt követően a „B” kategóriás vezetői engedéllyel rendelkező egyik szülőnek a Turbó Gépjárműintézet gyakorló pályáján ügyességi pályát kellett teljesítenie, amíg a gyerekek (és külön a másik szülő) kerékpáros ügyességi pályán mutatták meg, hogyan is tudnak kerékpározni. 

Következő feladatként a gyermekeknek fel kellett ismerniük egy adott kerékpáron az „elrejtett” műszaki hiányosságokat és hibákat, míg az egyik szülőnek adott időre kereket kellett cserélni egy autón. Ezek után külön-külön kellett a szülőknek és a gyerekeknek egy 4. osztályos közlekedési tesztlapot kitölteniük, amely a szülőknek olykor nagyobb fejtörést jelentett, mint a gyermekeknek. Majd az édesanyák is megmutathatták, hogy mit tudnak: recept tesztet töltöttek ki, majd később az anyós ülésen ülve dirigálhatták – navigálhatták „részeg” (-szemüveget viselő) férjüket egy szlalom pályán.

A verseny hosszúnak tűnt, de minden perce izgalommal és aktívan telt a versenyzők véleménye alapján. A versenyt a tapolcai NOSZLOPI család nyerte meg, két ponttal megelőzve a – váratlan baleset okán – csonka családként induló veszprémi GULKAI családot. A versenyző családok értékes nyereményekkel térhettek haza.

A versenykiírásnak megfelelően Veszprém megyét a 2012 október 13-i országos döntőn Noszlopi Tibor és családja képviseli.

A vetélkedő megszervezéséhez jelentős szerepet nyújtott a Forgalomellenőrző Alosztály, a Turbó Gépjárművezetőképző Intézet, illetve a Veszprém városi Polgárőrség csoportja. 

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.

...
2026.07.07. 09:03

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.