2021.02.19, 15:48
Közlekedési vizsga gyerekeknek

A közlekedési alapvizsga célja, hogy a gyermekek tudatosabban és biztonságosabban mozogjanak a hétköznapi forgalmi szituációkban.

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda közleménye szerint a közlekedési alapvizsga a 4-7. korosztályos tanulók számára lesz elérhető, de a gyakorló kérdéssort most bárki kitöltheti online. A vizsga tudásbázisa a „Közlekedő kisokos” oktatófüzeten alapul, amely azért készült, hogy akár az iskolákban tanórákon, akár otthon a gyerekek minél több ismeretet kapjanak a közlekedési szabályokról a biztonságosabb önálló közlekedés érdekében. A munkafüzet nyomtatott verziója közel 380 ezer általános iskolás tanulóhoz jutott el, digitális változata pedig 2019 őszén készült el, így az oktatási anyagot ma már sokan tudják használni akár okostáblákon is a KRÉTA-rendszerén keresztül. Felhívták a figyelmet, hogy a 4-5. évfolyamon a közlekedési alapvizsga letétele elvárt, a 6-7. évfolyamon pedig ajánlott.  A diákok a közlekedési tudáspróbának március 1-12. között hetente egyszer futhatnak neki, és a sikeresen teljesítő, legalább 80 százalékos eredményt elérő tanulók névre szóló tanúsítványt kapnak. Ha valakinek nem sikerül teljesíteni a tudáspróbát március elején, akkor a tavaszi szünet után, április 19-30. között újra próbálkozhat. A tudáspróbához kapcsolódó gyakorlótesztek kitöltésére, valamint a hozzá kapcsolódó segédanyag lementésére már nem csak az eKréta rendszerében, hanem egy publikus weboldalon keresztül is van lehetőség, amely a https://ekreta.hu/kozlekedesbiztonsagi_teszt/ címen érhető el.

Túl gyorsan ment, más látta a kárát

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.

...
2025.05.16. 06:09

Túl gyorsan ment, más látta a kárát

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.

Gyorshajtás legálisan

Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.

...
2025.05.15. 06:29

Gyorshajtás legálisan

Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.

Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban

Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.

...
2025.05.14. 14:33

Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban

Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.

Délután a Puskás Aréna környékén éleződik a dugóhelyzet

Forgalmi korlátozásokra kell számítani a Puskás Aréna környékén szerda délután a Magyar Kupadöntő labdarúgó-mérkőzés miatt.

...
2025.05.14. 07:49

Délután a Puskás Aréna környékén éleződik a dugóhelyzet

Forgalmi korlátozásokra kell számítani a Puskás Aréna környékén szerda délután a Magyar Kupadöntő labdarúgó-mérkőzés miatt.

Az új KRESZ és a kerékpározás

A számos újítást tartalmazó új KRESZ középpontjában a közlekedésbiztonság áll.

...
2025.05.13. 14:36

Az új KRESZ és a kerékpározás

A számos újítást tartalmazó új KRESZ középpontjában a közlekedésbiztonság áll.

Indul a Tour de Hongrie

Változik a közlekedés a fővárosban kedden és szerdán.

...
2025.05.13. 06:32

Indul a Tour de Hongrie

Változik a közlekedés a fővárosban kedden és szerdán.

Budapesti buszsávellenőrzés eredménye

Az elmúlt héten buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a fővárosban, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek.

...
2025.05.12. 07:24

Budapesti buszsávellenőrzés eredménye

Az elmúlt héten buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a fővárosban, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek.

Formálódnak az új KRESZ keretei

Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről.

...
2025.05.10. 11:15

Formálódnak az új KRESZ keretei

Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről.