2020.05.11, 21:39
Közel félszázan vizsgáztak az első napon

Több mint 400 résztvevővel indultak újra vidéken a közlekedési vizsgák - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A márciusban felfüggesztett közlekedési vizsgák és utánképzések az Innovációs és Technológiai Minisztérium múlt heti döntése értelmében indulhattak újra Budapest és Pest megye kivételével az országban. Az intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi területet egyaránt érintette. A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont hozzálátott az újraindulás előkészítésének, ezzel párhuzamosan pedig megnyitotta vidéki ügyfélszolgálati irodáit. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy az első napon az ország 13 megyéjében, 20 vizsgahelyszínen mintegy 340 jelentkező tehetett számítógépes elméleti vizsgát. Ezen felül közel százan ültek személyautóba vagy motorkerékpárra, hogy a gyakorlati feladatok sikeres megoldásával megszerezzék vezetői engedélyüket. A hétfői vizsgák fennakadás nélkül zajlottak, a résztvevők a tapasztalatok szerint fegyelmezetten követték a biztonsági előírásokat. A héten az eddig kiadott időpontok alapján újabb 3000 vizsgázót várnak további újranyíló helyszínekre is – tudatta. Az egyes vizsgahelyszíneken kizárólag azok jelenhetnek meg, akik életvitelszerűen is az adott településen, megyében élnek, budapesti és Pest megyei lakosok tehát egyelőre nem tehetnek közlekedési vizsgát. A Vizsgaközpont csak akkor szervezi meg a közlekedési vizsgákat és utánképzéseket, ha ehhez járványügyi szempontból biztonságos körülményeket tud teremteni. A részvétel kötelező feltétele a védőfelszerelés – maszk és kesztyű – viselése. A társaság a veszélyhelyzetre tekintettel, a fertőzési kockázatok mérséklése érdekében rugalmasan kezeli az akár a vizsga napján beérkező lemondásokat is, és ilyen esetben ingyenesen biztosít új időpontot.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.

...
2026.07.07. 09:03

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.

Nőtt az újautó eladás

13,3 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba az idei első fél évben Magyarországon.

...
2026.07.04. 11:48

Nőtt az újautó eladás

13,3 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba az idei első fél évben Magyarországon.

Maradj a sávban és ne érzelemből, hanem észből vezess!

Miközben egész évben javuló tendenciát mutattak a baleseti adatok, a június alaposan belerondított a képbe. Útra kelt a fél ország, ráadásul hőségben és úgy tűnik a körülményekre felkészületlenül!

...
2026.07.02. 18:40

A kis fogyasztású hibrid a sztár

A használtautó piacon egy év alatt több mint 34 százalékkal nőtt a hibrid autók iránti kereslet Magyarországon.

...
2026.07.02. 08:08

A kis fogyasztású hibrid a sztár

A használtautó piacon egy év alatt több mint 34 százalékkal nőtt a hibrid autók iránti kereslet Magyarországon.

Eltűnnek a parkolóautomaták

Július elsejétől kizárólag virtuálisan lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Mindeközben a parkolási díjakat jelentősen megemelték.

...
2026.07.01. 09:01

Lassan megy a zöldrendszám-csere

862 plug-in hibrid (tehát tölthető hibrid) jármű zöld rendszámát cserélték le eddig az érintett mintegy 36 000-ből.

...
2026.06.30. 10:20

Lassan megy a zöldrendszám-csere

862 plug-in hibrid (tehát tölthető hibrid) jármű zöld rendszámát cserélték le eddig az érintett mintegy 36 000-ből.

Méret alapján adóztatná az autókat a Levegő Munkacsoport

Méret alapján is adóztatni kell az autókat, mert egy nemzetközi felmérés szerint az egyre nagyobb gépjárművek miatt jelentősen csökkent a parkolóhelyek száma az európai nagyvárosokban.

...
2026.06.27. 08:56