2024.09.27, 09:11
Könnyebb jogsiszerzés fiataloknak

Ingyenes, középiskolai tananyagként tanulható a KRESZ.

Szeptembertől online KRESZ-oktatás érhető el a Kréta rendszerben. A végzős középiskolások középiskolai tananyagként tanulhatják a „B” kategóriás járművezetői ismereteket. A tanfolyam távoktatásként működik, az állam által kiadott digitális tananyagokkal. A KRESZ-vizsgát is online kell letenni. A technikai feltételeket az oktatáshoz és a vizsgához a középiskoláknak kell biztosítaniuk.

A jogszabály kiterjed a közlekedési alapismeretek tanfolyami és vizsgadíjához nyújtott támogatásokra is. Az új szabályok szerint támogatást vehetnek igénybe azok a középiskolás járművezetők, akik egészségi állapotuk, nemzetiségi nyelvi igényeik vagy hallássérülésük miatt nem tudnak részt venni az online képzéseken és vizsgákon. A támogatás mértéke legfeljebb 50 ezer forint lehet, ami tartalmazza a tanfolyam és a vizsgák díját is.

A jogszabály szerint az adminisztratív feladatokat, a jelentkezést és a tananyagokhoz való hozzáférést is az iskoláknak kell megoldaniuk. Az új rendszer a diákok orvosi adataihoz is hozzáfér, valamint az elsősegélynyújtási ismeretek elsajátítását is nyomon követi. A jogosítvány megszerzésének rendszerét a középiskolák fenntartói ellenőrizhetik.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.

...
2026.07.07. 09:03

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.