2023.03.24, 18:01
Kitavaszodott, hétvégén a pesti rakpart zárva

Újraindul Budapesten a pesti rakpart gépjárműforgalomtól való lezárása hétvégente.

Két napig ismét autómentes lesz a pesti alsó rakpart egy szakasza, csak a gyalog, kerékpárral vagy rollerrel közlekedők  használhatják a Margit híd és az Irányi utca közötti rakpartszakaszt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A tájékoztatás szerint az útszakaszra péntekről szombatra virradó éjszakától vasárnap 23 óráig nem hajthatnak be a gépjárművel közlekedők. A déli irányú közúti forgalom az Irányi utcai lehajtón térhet le a rakpartra, a Közraktár utcától északi irányba közlekedők a Havas utcánál hagyhatják el azt. A rakpart idén március 18-án nyílt meg először az érdeklődők előtt, és a társaság közlése szerint az elkövetkező hétvégeken és ünnepnapokon „folytatódik ez a hagyomány”. Teljes átadásáig a Lánchíd és a hozzá kapcsolódó járdaszakaszok továbbra is munkaterületnek számítanak, ezért a megnyitott pesti rakpartszakaszon közlekedők a Széchenyi István térnél letérve az ajánlott gyalogosútvonalat használhatják, amire a kihelyezett tájékoztatók hívják fel a figyelmet. A BKK kéri a kerékpárral, rollerrel vagy gördeszkával közlekedőket, hogy fokozottan figyeljenek a gyalogosokra.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14