2024.05.27, 11:05
Kiszűrhető-e a sofőr, aki füves cigit szívott?

Elsősorban a német kannabisz legalizálás hozott fel kérdéseket a fogyasztó sofőrökkel kapcsolatban. Mit és hogy tesznek a német rendőrök, mert vezetni továbbra sem szabad ott sem befolyásoltság alatt?

A közúti ellenőrzést végző rendőröknek nehéz az észlelt tünetek azonosítása után megállapítani a hatóanyagot, ami adott esetben a megállított sofőr bódult állapotát okozhatja. Ez országtól függetlenül így van, rengeteg hatóanyagnak, kábítószereknek és akár gyógyszernek hasonló a szervezetre gyakorolt hatásmechanizmusa. Ellentétben az alkohollal, ahol általában érezni lehet legalább a szagot, és könnyű a rendelkezésre álló eszközökkel a helyszíni tesztelése.

Azonban van néhány olyan tünet, amely a kannabiszra jellemző. A viselkedésben észrevehető jellemző az apátia, fizikai tünetként pedig a szem vörössége, a szemek és a nyálkahártyák kiszáradása. Természetesen ezek nem feltétlenül előforduló, minden egyes fogyasztóra jellemző kritériumok, azonban olyan jellemzők, amelyek meghatározhatják a további vizsgálat irányát. A német rendőri tapasztalatok alapján problémát jelent, hogy ritka az olyan eset, amikor a tetten ért sofőr csak egyfajta anyagot fogyasztott. Jellemző a kábítószerek keverése, a levett vérmintákban gyakran találnak THC-t amfetaminnal vagy alkohollal kombinálva, ami erősen növeli a tüneteket és ezáltal a balesetek kockázatát.

A pontos THC szint megállapításához mindenképpen szükséges a egy vérminta vétel. Nincs olyan jellegű teszter, mint például a légalkoholmérő készülék. Ami a THC-t illeti, tünetek alapján lehetetlen megalapozott következtetést levonni a koncentrációról. A német rendőrség általában vizeletmintával teszteli gyanú esetén a THC jelenlététt. Alkalmanként nyálvizsgálatot végeznek (orális folyadékteszt), jellemzőbb a vizeletvizsgálat (a tesztelést a helyszínen oldják meg). Ha a vizeletminta igazolja a gyanút, akkor vérvizsgálatra küldik az ellenőrzött sofőrt. Aki nem akar vizeletet adni, azt egyből vérvételre küldik, ami a nagyvárosokban viszonylag egyszerű. A vérminta alapján megállapítják a pontos THC szintet.

Folytatódik az FKF őszi hídmosási programja

A fővárosban csütörtök éjjel a Lánchidat és a városligeti Zielinski hidat tisztítják meg.

...
2025.10.02. 11:30

Folytatódik az FKF őszi hídmosási programja

A fővárosban csütörtök éjjel a Lánchidat és a városligeti Zielinski hidat tisztítják meg.

Stagnál az autópiac az EU-ban

Az EU-ban 0,1 százalékkal csökkent az eladott új autók száma az első nyolc hónapban.

...
2025.09.29. 07:00

Stagnál az autópiac az EU-ban

Az EU-ban 0,1 százalékkal csökkent az eladott új autók száma az első nyolc hónapban.

Dráguló négykerekűek

Emelkedtek az árak a használtautó-piacon és átrendeződött a kínálat.

...
2025.09.27. 10:00

Dráguló négykerekűek

Emelkedtek az árak a használtautó-piacon és átrendeződött a kínálat.

Még kell a türelem

Várhatóan október közepéig tart a hídfelújítás miatti forgalomkorlátozás az M0-s autóúton Törökbálintnál.

...
2025.09.26. 12:37

Még kell a türelem

Várhatóan október közepéig tart a hídfelújítás miatti forgalomkorlátozás az M0-s autóúton Törökbálintnál.

Továbbra is aktív a katonai jelenlét a közutakon

Katonai egységeket csoportosítanak át az Adaptive Hussars 2025 gyakorlat keretében.

...
2025.09.26. 07:53

Továbbra is aktív a katonai jelenlét a közutakon

Katonai egységeket csoportosítanak át az Adaptive Hussars 2025 gyakorlat keretében.

Vádat emeltek az e-rollerrel gázoló ellen

Próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést kért az illetékes ügyészség a rolleres gázoló férfire.

...
2025.09.24. 09:05

Vádat emeltek az e-rollerrel gázoló ellen

Próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést kért az illetékes ügyészség a rolleres gázoló férfire.

Újabb lezárás az M0 körgyűrűn

Forgalomkorlátozás várható az M0-s autóúton Gyál és Vecsés térségében szerdán.

...
2025.09.23. 14:01

Újabb lezárás az M0 körgyűrűn

Forgalomkorlátozás várható az M0-s autóúton Gyál és Vecsés térségében szerdán.

Fokozott rendőri jelenlét az M1-esen

Megkezdődött a munka az M1-es autópálya bővítése kapcsán. A kialakult nehéz forgalmi helyzetben a rendőrség fokozott jelenlétet biztosít.

...
2025.09.23. 09:21

Fokozott rendőri jelenlét az M1-esen

Megkezdődött a munka az M1-es autópálya bővítése kapcsán. A kialakult nehéz forgalmi helyzetben a rendőrség fokozott jelenlétet biztosít.