Horvátország megkezdi az új elektronikus autópálya-díjfizetési rendszer, a Crolibertas kapuinak telepítését az A3-as autópályán (Zágráb-Eszék).
A horvát autópályákat kezelő vállalat (HAC) információja szerint az első kapukat a Popovaca és Novska közötti szakaszon állítják fel: hármat az autópálya vonalán (Popovaca-Kutina, Kutina-Lipovljani, Lipovljani-Novska), négyet pedig a jelenlegi fizetőkapuk helyén. A munkálatok ideiglenes forgalomirányítás mellett zajlanak majd, időszakosan lezárhatják a leálló-, szükség esetén pedig a haladó sávokat is. Egyes munkafázisok idején a forgalmat rövid időre teljesen leállíthatják vagy elterelhetik. A munkák főként az esti és éjszakai órákban folynak, amikor kisebb a forgalom. A HAC fokozott figyelmet kér a járművezetőktől az érintett útszakaszokon.
A Crolibertas rendszer bevezetésével megszűnik a fizetőkapuknál való megállás, az autósok folyamatosan haladhatnak majd az autópályákon. A rendszer kiépítése során 212 portál felállítását, fejlett informatikai berendezések telepítését, valamint adatfeldolgozó központok kialítását végzik el. Az elemek telepítését tesztelési fázis követi, majd a teljes rendszer országos próbaüzeme. A kivitelezést a szlovák SkyToll és a cseh TollNet alkotta konzorcium végzi, a beruházás értéke mintegy 80 millió euró, finanszírozása a Nemzeti Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervből történik.
Az új díjfizetési rendszer két technológiát alkalmaz: az ALPR rendszámfelismerő megoldást, amellyel a személyautók útdíját kezelik, valamint a DSRC technológiát, amely az ENC-eszközt használó járművek számára biztosít érintésmentes fizetést. A DSRC-rendszer érzékelői az autópályák fel- és lehajtóin elhelyezett fémvázakon működnek, így a járművek megállás nélkül, menetből 130 km/órás sebességgel is áthaladhatnak. A technológia a jelenlegi ENC-készülék továbbfejlesztett változata: előre feltöltött egyenleggel működik, amelyről a lehajtáskor automatikusan levonják az útdíjat.
A külföldi járművek miatt bevezetett ALPR rendszámfelismerő megoldáshoz mobilalkalmazás kapcsolódik, amelyet bankkártyához kötnek, és az útdíj összegét automatikusan levonják a számláról – hasonlóan a Portugáliában és Hollandiában működő rendszerekhez. Az új rendszer kizárja a készpénzes fizetést, és kötelezővé teszi az elektronikus fedélzeti egységek használatát.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.