2020.11.15, 09:29
Kiadták a biztosítók a jövő évi fedezetlenségi díjakat

A nehéz helyzetben is nagyon figyeljenek az autókat üzembentartók a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) aktuális díjainak a befizetésére. Az elmaradt napok után kemény pénzt hajtanak be a biztosítók.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) honlapján már megjelent a 2021-re vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat, ezeket a tételeket a felelősségbiztosítással nem rendelkező gépjárművek tulajdonosainak, üzembentartóinak kell fizetniük. A személyautók esetében teljesítménytől függő mértékben 560-1210 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken az autó nem rendelkezett érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel. Autóbuszok esetében a fedezetlenségi díj a busz férőhelyszámától függően 840-5210 forint, tehergépkocsik esetében pedig a 4260 forintot is elérheti naponta.

A biztosítók a szerződéskötéskor kötelesek meggyőződni arról, hogy a szerződő eleget tett a korábbi biztosítási időszakokban fennálló díjfizetési kötelezettségének. A jogszabály nem ad lehetőséget a fedezetlenségi díj elengedésére, így jelentős anyagi kockázatot vállalnak a kgfb-szerződéssel nem rendelkezők – hangsúlyozta a Mabisz. A szövetség ezért arra figyelmeztet: ha valakinek nem érkezik meg a befizetésre szolgáló csekk, vagy valamilyen okból nem történik meg a banki átutalás, illetve nem teljesül a csoportos beszedés, időben vegye fel a kapcsolatot biztosítójával és jelezze a problémát.

Nem mentesít a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól, ha a jármű hosszabb ideig nincs használatban. Akik hosszabb ideig nem használják járművüket és nem szeretnének erre az időszakra biztosítási díjat fizetni, a forgalomból történő ideiglenes kivonás lehetőségével élhetnek. A tavaly őszi adatok szerint az akkor 5,2 millió magyarországi gépjármű közül több mint 89,5 ezer, mintegy 1,7 százalék nem rendelkezett érvényes kgfb-szerződéssel. Ezek a tulajdonosok, illetve üzembentartók nem csak a fedezetlenségi díj megfizetését kockáztatják, ha balesetért felelősek, úgy az okozott, akár több millió forintos kárt is meg kell téríteniük – írják a közleményben.

Mit vesznek a magyarok?

A használtautó piacon a kínálati átlagár 5,61 millió forintra emelkedett az egy évvel korábbi 5,49 millió forintról.

...
2026.04.18. 07:34

Mit vesznek a magyarok?

A használtautó piacon a kínálati átlagár 5,61 millió forintra emelkedett az egy évvel korábbi 5,49 millió forintról.

Nőttek a vendégtankolások is

11,3 százalékkal nőtt a magyarországi üzemanyag-fogyasztás az első negyedévben.

...
2026.04.17. 13:01

Nőttek a vendégtankolások is

11,3 százalékkal nőtt a magyarországi üzemanyag-fogyasztás az első negyedévben.

Fővárosi aratás

Több mint 1700 gyorshajtót mértek be egy hónap alatt Budapesten.

...
2026.04.16. 13:35

Fővárosi aratás

Több mint 1700 gyorshajtót mértek be egy hónap alatt Budapesten.

Közösen a biztonságos közlekedésért

Közel 1000 lakossági javaslat érkezett a Speedmarathon ellenőrzési pontjaira.

...
2026.04.15. 17:16

Közösen a biztonságos közlekedésért

Közel 1000 lakossági javaslat érkezett a Speedmarathon ellenőrzési pontjaira.

Az erős forint húzza az importot

Jelentősen befolyásolhatja a használtautó-importot a forint erősödése.

...
2026.04.15. 11:51

Az erős forint húzza az importot

Jelentősen befolyásolhatja a használtautó-importot a forint erősödése.

Tervben a budapesti Kerepesi út rendbehozatala

A főváros egyik legfontosabb be-, és átvezető útvonala, a Kerepesi út, Rákóczi út igen rossz állapotú. Elindult a feljavítását célzó munka.

...
2026.04.14. 07:22

Tervben a budapesti Kerepesi út rendbehozatala

A főváros egyik legfontosabb be-, és átvezető útvonala, a Kerepesi út, Rákóczi út igen rossz állapotú. Elindult a feljavítását célzó munka.

A NAV segít a befizetésben, ha nem megy

Az adóhivatal a gépjárműadó befizetéséhez április 15-én telefonon 18 óráig az ügyfelek rendelkezésére áll.

...
2026.04.13. 13:37

A NAV segít a befizetésben, ha nem megy

Az adóhivatal a gépjárműadó befizetéséhez április 15-én telefonon 18 óráig az ügyfelek rendelkezésére áll.

Traffipax-hét lesz, benne egy maratoni nap

A jövő héten fokozott sebességellenőzést tart a rendőrség a közutakon. De nem csak Magyarországon, európai szintű az akció.

...
2026.04.12. 06:53

Traffipax-hét lesz, benne egy maratoni nap

A jövő héten fokozott sebességellenőzést tart a rendőrség a közutakon. De nem csak Magyarországon, európai szintű az akció.