Bemutatták a Shell Eco-marathon Europe versenyen induló három magyar csapat autóit. Az energiahatékonysági versenyen több mint 150 csapat tesz kísérletet új távolsági rekord felállítására július 1. és 5. között Londonban.
Az Európában, Ázsiában és Amerikában megrendezett Shell Eco-marathon versenysorozat csapatai két számban mérik össze tudásukat. Első a távolsági verseny, amely azt dönti el, melyik csapat járműve tudja megtenni a legtöbb kilométert 1 liter üzemanyaggal vagy 1 kilowattóra energiával. A másik pedig a vezetéstechnikai világbajnokság, amelyben eldől, hogy a nevezők közül ki a világ leggyorsabb és legenergiahatékonyabb pilótája.
A kagylóemblémás olajtársaság által kiírt nemzetközi versenyre idén egy győri, egy kecskeméti és egy szegedi csapat épített autót, mindhárman az elektromos meghajtást választva – közölte a keddi bemutatón a magyar csapatok fővédnökségét ellátó Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntartható fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára, Makai Martina.

Bujdosó Andrea, a Shell Hungary igazgatóságának elnöke a versenyről szólva elmondta, hogy a közép- és felsőoktatásban tanuló diákok számára meghirdetett Shell Eco-marathon versenysorozatra készülve a fiatalok a jövő megoldásait fejleszthetik ki.
A győri Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata az idei versenyre teljesen új járművet építettek. A győri diákok egyedüli magyar csapatként versenyeznek a városi koncepció kategóriában, amelynek járművei a városi közlekedésre optimalizáltak.

A prototípus kategóriában indul elektromos járművével az egyetlen magyar középiskolás csapat, a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola intézményből a Kandó Electric. Ők egy 2014 óta folyamatosan fejlesztett autóval neveztek, amelyet egy 16 éves pilóta vezet.
A Szegedi Tudományegyetem STECO nevű csapata két év kihagyás után tért vissza a versenybe a prototípus kategóriájába. Ezt a járművet is fekvő pozícióban vezeti majd női pilótája, aki terveik szerint 1 kilowattóra energia felhasználásával több mint 300 kilométert tesz majd meg a londoni versenypályán.

Utcai töltések: hellyel-közzel
Bár közel 3200 nyilvános elektromos töltőberendezés működik Magyarországon, a lefedettség hézagos, sokszor a rendelkezésre állás is problémás.
Utcai töltések: hellyel-közzel
Bár közel 3200 nyilvános elektromos töltőberendezés működik Magyarországon, a lefedettség hézagos, sokszor a rendelkezésre állás is problémás.
Kiépítik az új horvát autópályadíj fizetőrendszert
Horvátország megkezdi az új elektronikus autópálya-díjfizetési rendszer, a Crolibertas kapuinak telepítését az A3-as autópályán (Zágráb-Eszék).
Kiépítik az új horvát autópályadíj fizetőrendszert
Horvátország megkezdi az új elektronikus autópálya-díjfizetési rendszer, a Crolibertas kapuinak telepítését az A3-as autópályán (Zágráb-Eszék).
Engedd, hogy észrevegyenek!
Idén november 7-én, pénteken lesz a „Light Friday” az ORFK-OBB rendezésében! Jöjjenek, keressék a rendőröket, akik 100 százalékos árengedménnyel ajándékoznak láthatósági eszközöket a jelentkezőknek!

Az áldozatokra emlékeztünk!
Mindenszentek és Halottak napja alkalmából az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság a közúti balesetek halálos áldozataira emlékezett.
Az áldozatokra emlékeztünk!
Mindenszentek és Halottak napja alkalmából az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság a közúti balesetek halálos áldozataira emlékezett.
Továbbgurul Európa
Az EU-ban 10 százalékkal nőtt az új autók eladása szeptemberben az egy évvel korábbi értékhez képest.
Továbbgurul Európa
Az EU-ban 10 százalékkal nőtt az új autók eladása szeptemberben az egy évvel korábbi értékhez képest.
Hámozott parkolási díj
Megtették az első jogi lépéseket, hogy jövőre kényelmidíj-mentessé váljon a parkolás, ezáltal olcsóbb legyen.
Hámozott parkolási díj
Megtették az első jogi lépéseket, hogy jövőre kényelmidíj-mentessé váljon a parkolás, ezáltal olcsóbb legyen.
Vigyázzunk az élőkre miközben tiszteljük a holtakat!
Mindenszentek és halottak napja idején is közlekedjünk óvatosan! A mindenszentek és az iskolai őszi szünet miatt a hosszú hétvégén a szokásosnál nagyobb forgalomra kell számítani nemcsak a temetők környékén, hanem az autópályákon és országutakon is.

A személyautó tulajdonosok tizede még érintett
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) váltási kampány még idén is mintegy 400 ezer személygépkocsit érint.
A személyautó tulajdonosok tizede még érintett
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) váltási kampány még idén is mintegy 400 ezer személygépkocsit érint.