A harmadára, negyedére csökkent forgalomsűrűsége mellett sok a múlt hétre jutó négy halálos kimenetelű közúti baleset, amely öt áldozatot követelt.
A beköszöntő jó időben jellemzően megnő a balesetek száma, mert a közlekedők alábbhagynak az óvatossággal, amelyet a nedves-, csúszós utakon inkább alkalmaznak. A jelen állapotban a járványveszély miatt meghirdetett korlátozások miatt jelentősen csökkent a forgalom. Vannak ugyan tranzit útvonalak, ahol ez kevésbé érzékelhető, de jellemzően a városi környezetben, illetve az elsődlegesen személyautók által használt utakon jóval kevesebb az autó.
Az üresebb utak szintén lazább viselkedésre csábítják a vezetőket, ami a balesetek szempontjából nem túl szerencsés jelenség. Ezeknek a tényezőknek is köszönhető a múlt héten történt négy halálos kimenetelű baleset, amelyekben öten vesztették az életüket. A halálos balesetekkel együtt 616 olyan közúti baleset történt, amely a rendőrség tudomására jutott. Ezek közül 45 járt súlyos-, 89 könnyebb sérülésekkel.
A múlt heti első halálos baleset március 30-án történt Petőháza közelében, lakott területen kívül. Egy fénysorompóval biztosított vasúti átjáróban éjjel egy 50 éves férfi a vonat elé hajtott. Az érkező tehervonat 500 méteren át tolta a személyautót maga előtt. A balesetben az autó sofőrje a helyszínen az életét vesztette.
A második baleset szintén lakott területen kívül történt az M4 autóúton Gomba közelében. Délután egy 24 éves férfi vezette mikrobusz hátulról beleszaladt az előtte haladó, egy 54 éves férfi által vezetett személyautónak. Az utolért autó az ütközéstől a szalagkorlátnak csapódott, majd visszasodródott a belső forgalmi sávba. A mikrobusz az ütközést követően szintén a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött, majd felborult és a bal oldalán csúszva állt meg a leállósávban. A kisbusz sofőrje a helyszínen meghalt, hárman súlyos-, heten könnyű sérülést szenvedtek.
Április 3-án Kiskunhalas közelében, szintén lakott területen kívül történt a múlt heti harmadik halálos kimenetelű közúti baleset. Este nyolc óra körül egy 27 éves férfi személyautóval elütött egy, a kerékpárját az úttest szélén toló, vele azonos irányba haladó 51 éves férfit. A kerékpárt toló gyalogos a helyszínen meghalt.
A negyedik baleset április 4-én történt Galgamácsa közelében, lakott területen kívül. Késő délután egy 17 éves fiú elvesztette az uralmát az általa vezetett személyautó fölött, emiatt lesodródott az útról és egy vasúti betonoszlopnak ütközve a vasúti pályán állt meg. A sofőr és egy 34 éves férfi utasa a helyszínen életét vesztette, három további utasa súlyos sérülést szenvedett. Az előzetes vizsgálatok szerint a fiú nem az útviszonyoknak megfelelően vezette a járművét.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.