2023.02.18, 09:12
Kevesebben vettek fel fejenként többet

Egymillió forinttal nőtt az átlagos autófinanszírozási összeg.

Bár jelentősen csökkent 2022-ben a kölcsönre vásárolt gépjárművek darabszáma Magyarországon, ugyanakkor az autók árának emelkedésével együtt nőtt az átlagos hitelösszeg: a Cofidis adatai szerint az ügyfelek tavaly 1 millió forinttal drágább lízingszerződéseket kötöttek autóvásárláskor, mint egy évvel korábban. Elemzésükben azt írták, hogy átrendeződött a gépjárműfinanszírozási piac. Az újautópiacon kialakult ellátási problémák miatt tavaly az év első felében sokan döntöttek úgy, hogy új gépjármű helyett inkább azonnal elérhető használtat vásárolnak, ugyanakkor a hazai használtautó-import is szűkült.

Székely Ágoston, a hitelintézet partnerértékesítési területvezetője az MTI-nek eljuttatott közleményben kiemelte: az évi mintegy 260 milliárd forint forgalmú autófinanszírozási piacon 2022-ben csupán enyhe visszaesést mértek 2021-hez képest, de a gépjárművek darabszáma jelentősen csökkent. Az autók árának emelkedésével együtt nőtt a felvett hitel összege is: a használt autóknál átlagosan csaknem 3,5 millió forintra emelkedett, 44 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbi szintet, és 1 millió forinttal emelkedett az új autók átlagos hitelösszege is.

Bár az elsősorban magánügyfelekre szakosodott Cofidisnél a 2022-es lízingszerződések egyharmada 7 évnél idősebb autóra szól, a megállapodások csaknem felét (47 százalék) az 1-6 éves gépjárművekre kötötték. Az idén az jósolják, hogy egyre több új autó érkezik a magyar piacra, emiatt nőni fog az eladásra kínált használtautó-állomány is. A növekvő kínálat és a forint árfolyamának stabilizálódása miatt elindulhat egyfajta árverseny. A Magyar Lízingszövetség adatai szerint 2022-ben a Cofidis 32 százalékos részesedéssel piacvezető lett a magánszemélyek által vásárolt használtautók finanszírozása terén.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14