2010.08.25, 13:48
Kevesebb baleset júliusban

A statisztikai szerint tovább csökkent a közúti balesetek száma.

A személyi sérüléssel járó balesetek több mint 11 %-kal, a halálos áldozatok száma csaknem 20 %-kal csökkent az év első hét hónapjában az elmúlt év azonos időszakához képest. Holott a tapasztalatok szerint a nyári hónapokban klasszikusan töb balesett szokott történni.

Eddig az évben 8842 olyan közúti baleset történt, amely során legalább egy fő megsérült: összehasonlításképpen tavaly július végéig 9968 hasonló balesetet regisztráltak, így a csökkenés mértéke 11,3 %. Legnagyobb mértékben, 21,79 %-kal a halálos balesetek száma csökkent (436-ról 341-re), a súlyos sérüléses baleseteknél 13,63 %-os (3.097-ről 2.675-re), a könnyű sérüléseseknél pedig 9,46 %-os csökkenés tapasztalható (6.435-ről 5.862-re).

A legfontosabb közlekedésbiztonsági mutató továbbra is az, hogy a közúti balesetekben összesen hány fő vesztette életét. 2009 első hét havi 482 áldozattal szemben idén július 31-ig 386 fő vesztette életét a magyar közutakon. A 96 fővel kevesebb áldozatszám jelentős, 19,92 %-os csökkenést mutat.

Az ittasan okozott személyi sérüléses balesetek száma 1.302-ről 976-ra, azaz negyedével – egészen pontosan 25,04 %-kal – csökkent. Ennek megfelelően a szeszesitaltól befolyásolt állapotban okozott baleseteknek az összes személysérüléses baleseten belüli aránya is csökkent, 13,06 %-ról 11,04 %-ra. A balesetek 27 %-ának hátterében bizonyíthatóan a gyorshajtás áll (2.413 eset), míg az elsőbbségi jog meg nem adása miatt 2,088, a kanyarodási szabályok megszegése miatt pedig 1.382 baleset történt.

Az összes baleset 62 %-át a közutakon a legnagyobb részarányt képviselő személygépkocsi vezetők okozták, a tehergépkocsi vezetők részaránya 9 %-os, az autóbuszvezetők részaránya pedig 1 %-os a balesetek okozásában. A kerékpárosok több balesetet okoztak, mint a tehergépkocsi és az autóbusz vezetők összesen. Ez a tény egyrészt jelzi, hogy a kerékpárosok a közúti közlekedés egyik legveszélyeztetettebb résztvevői, másrészt pedig felhívja a figyelmet, hogy a járműkategória vonatkozásában – finoman szólva is – „nincs minden rendben”.

A kerékpáros közlekedés biztonsága érdekében a közeljövőben minden bizonnyal a jelenlegi szabályozás felülvizsgálatára, további intézkedések és beavatkozások meghozatalára lesz szükség, melyek vélhetően a szabályozás, a szankcionáltság, az ellenőrzés és a prevenció területét egyaránt érinthetik.

Amennyiben a 2010 első hét havának adatait a hazai és az uniós közlekedéspolitikai koncepciók bázisévének, azaz a 2001-es esztendőnek az adataival hasonlítjuk össze, akkor megállapítható, hogy az elmúlt nyolc év alatt:

  • a személysérüléses közúti balesetek száma 11,8 %-kal (10.025-ről 8.842-re)

  • a halálos áldozatok száma 48,28 %-kal (581-ről 341-re) csökkent.

A halálos áldozatának igen jelentős, csaknem 50 %-os mértékű csökkenése azt jelzi, hogy a trend folytatódása esetén a hazai közlekedésbiztonsági koncepcióban a 2010. év végére kitűzött időarányos cél (a közúti balesetben meghalt személyek számának 30 %-os csökkentése) akár jelentős mértékben túl is teljesíthető.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

...
2026.09.03. 10:31

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

Nyárzárás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

...
2026.09.02. 10:30

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

...
2026.09.01. 11:03

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

...
2026.08.30. 17:36

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

...
2026.08.27. 09:32

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.

...
2026.08.26. 10:42

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.