2021.04.08, 10:03
Kevesebb az import használtautó

18 százalékkal esett vissza a használtautó-import az első negyedévben a tavalyi adatokhoz mérten.

Idén márciusban a DataHouse adatai szerint 10 512 import használt személyautó került forgalomba Magyarországon, 11 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, az első negyedévben pedig 30 971 használt személyautót hoztak be az országba, ez 18 százalékkal maradt el az előző év hasonló időszaki értékétől.

A JóAutók.hu használtautó-hirdetési oldal felmérése szerint a kereskedők kétharmada arra számít, hogy az autópiac nyárra térhet vissza a régi kerékvágásba, de szinte biztosra veszik, hogy a korábbi, 40 ezret közelítő negyedéves import számok nem ismétlődnek. A honosítási szabályok idei szigorítása az idős használt autók forgalomba helyezését megnehezíti, és ezek behozatala volt számszerűleg a jelentősebb. Továbbá a tartósan 360 forint feletti euróárfolyam megdrágította a használtimportot.

Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója elmondta, hogy míg a járvány kitöréséig negyedévenként csaknem 40 ezer használt személyautó érkezett az országba, azóta mintegy 20 százalékkal lett alacsonyabb az átlagos negyedéves forgalom. A legnagyobb visszaesés közvetlenül a járvány kitörését követően, a szigorú lezárások idején következett be, ekkor 27 326-ra esett le a második negyedéves érték. A nyár folyamán a behozatali szám 34 000 köré emelkedett. A járvány második hullámának kialakulása óta a negyedéves behozatal volumene 31-32 ezer darabot tett ki.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14