Visszaesett az új autók forgalomba helyezése az első félévben.
Az idei első félévben 57 411 új személygépkocsi forgalomba helyezésével 11,4 százalékot esett vissza a magyar autópiac a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE). Az eladásokon belül a 2021-es adatokhoz kpest 84,6 százalékkal több, vagyis 2265 elektromos autó, és 19,1 százalékkal több, vagyis 2436 plug-in-hibrid állt forgalomba. Az értékesítés túlnyomó részét a benzines autók teszik ki. A 9302 eladott kishaszongépjármű 23,9 százalékos visszaesést jelent, nagyhaszongépjárműből viszont több közlekedik, 2942-vel ez a kategória 27,2 százalékos emelkedést ért el.
Az MGE a gépjárműpiac visszaesését a kedvezőtlen nemzetközi feltételekkel magyarázta. Egyre súlyosabb hiányok hátráltatják az autógyártást, akadozik az alkatrészellátás, a szállítási idők kitolódtak, és egyre általánosabb, hogy már árgarancia sem védi a vásárlókat. Európában a tavalyinál legalább 25 százalékkal kevesebb autó készül, bár az amerikai és ázsiai gyártóknak köszönhetően világszintű hiány nem várható. A várakozási idő átlagosan fél évvel nőtt a járvány előttihez képest.
Az MGE éves szinten 125 ezer új személyautó forgalomba helyezésével számolt a januári előrejelzésében. Ehhez most annyit tettek hozzá, hogy akkor még nem volt háború, a járvány lecsengésével a piac helyreállására lehetett készülni. Ma már tudható, hogy az autóipar 2 nehéz év után az idén sem lélegezhet fel, a piac az utóbbi évtizedek legnehezebb időszakába jutott, beleértve a javítási szolgáltatásokat is.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.