A román kormány szerdai ülésén memorandumban hagyta jóvá kétoldalú megállapodás megkötését a magyar kormánnyal két új közúti határátkelőhely megnyitásáról.
A két új közúti határátkelőhely Kisvarjaspuszta (Variasu) és Dombegyház, illetve Ottlaka (Graniceri) és Elek között nyílik meg. Mindkét – eddig alkalomszerűen megnyitott – határátkelő az Arad és Békes megye között teremt újabb állandó közúti összeköttetést. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter februári bukaresti látogatásán állapodott meg Bogdan Aurescu román külügyminiszterrel újabb határátkelők megnyitásáról. A két említett átkelőt már 2017 óta használják alkalomszerűen a térség lakói a magyar-román határszakasz nyolc másik megépült átkelőjéhez hasonlóan. A határon átvezető utak az Európai Unió forrásait felhasználva, a határ menti együttműködési program keretében épültek meg 2007 és 2013 között annak reményében, hogy Románia már 2011-től csatlakozik a schengeni övezethez. Noha Románia szerint a csatlakozás valamennyi feltételét teljesítették, egyes tagállamok ellenkezése miatt az ország még nem része a belső határellenőrzés nélküli térségnek. Így elkészült tíz olyan, a határon átvezető út, amely közelebb hozhatná egymáshoz a határ mentén élő közösségeket és településeket, de ezek használatát még nem engedélyezték. A magyar fél vállalja a határellenőrzési infrastruktúra kiépítését, és azt kéri román partnereitől, hogy a tíz út használatba vételét engedélyezze – mondta Szijjártó Péter.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.