2022.06.21, 08:06
Két durva nap

A múlt hét hétfő és péntek közös jellemzője, hogy mindkét nap három halálos közúti baleset történt és mindkét nap hárman haltak meg emiatt.

A június 13-val induló héten ismét megemelkedett a jegyzett közúti közlekedési balesetek száma – amelyek a hatóságok tudomására jutottak. Összesen 1454-ről érkezett jelentés, ez a heti átlagokat tekintve egy magas szám. A balesetekből 260 járt könnyű-, és 89 súlyos sérüléssel. 6 baleset volt tragikus kimenetelű, összesen 6 ember vesztette az ételét az útjainkon.

A múlt heti első halálos áldozattal járó közúti közlekedési baleset valamelyest rendhagyó volt. Június 13-án, hétfőn Komárom-Esztergom megyében, Komárom lakott területén a kora reggeli időben egy 58 éves külföldi férfi az általa vezetett járműszerelvénnyel áthajtott a járműszerelvény alvázáról a jármű kerekei közé eső ismeretlen személyazonosságú, feltehetően külföldi férfin. A baleset során az ismeretlen személyazonosságú férfi a helyszínen meghalt. A feltételezés szerint az áldozat a jármű alvázára kapaszkodva próbált utazni.

Kevéssel az első baleset után Pest megyében, Cegléd lakott területén egy fénysorompóval ellátott vasúti átjáróban egy 17 éves fiú az általa vezetett Ford Tranzit típusú kisteherautóval a tilos jelzést figyelmen kívül hagyva a vasúti átjáróba behajtott és ott összeütközött a Szeged-Budapest között közlekedő IC vonattal. A fiatal sofőr a balesetben a helyszínen meghalt.

A harmadik hétfői baleset délután történt Somogy megyében. Zselickislak közelében egy 68 éves férfi személygépkocsival nekiütközött az előtte haladó, jobbra kanyarodó, egy 66 éves nő által vezetett személygépkocsinak, amely a lökéstől nekiütközött az elsőbbségadási kötelezettség miatt álló, egy 49 éves nő által vezetett személyautónak. A balesetben a 66 éves női sofőr a helyszínen meghalt, utasa, egy 75 éves nő súlyos sérülést szenvedett. A baleset további résztvevőiből a 68 éves férfi sofőr, valamint a 49 éves női sofőr, továbbá 4 fő utasa könnyű sérülést szenvedtek.

A következő három halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset mind június 17-én, pénteken történt. Az első Pécsett, hajnalban. Egy vasúti gyalogos átjáróban egy tehervonat elütött egy – eddig tisztázatlan ok miatt – ott fekvő 41 éves férfit, aki a helyszínen meghalt.

Még szintén a hajnali időszakban megtörtént a második pénteki, egyben az ötödik múlt heti halálos baleset is. Heves megyében, Nagyfügeden egy 21 éves férfi személygépkocsival egy balra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát a járműve irányítása felett, lesodródott az úttestről és az út melletti vízelvezető árokba borult. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt, míg 1 fő utasa súlyos sérülést szenvedett.

A pénteki harmadik, és múlt heti utolsó halálos baleset Veszprém közelében, a 73. sz. főúton kora este történt. Egy 25 éves férfi motorkerékpárral jobbról történő előzés során nem tartott megfelelő oldaltávolságot a belső forgalmi sávban szabályosan közlekedő, egy 46 éves nő által vezetett tehergépkocsi mellett, emiatt a tehergépkocsi jobb oldali hátsó részének nekiütközött. Ezt követően a motorkerékpárral elesett, az úttestről jobbra lehaladt, majd egy forgalomirányító fényjelző készülék fém tartó oszlopának csapódott. A balesetben a motoros a helyszínen meghalt.

 

Obb 30ev

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.