Szabályoznák a kölcsönözhető kerékpárok, rollerek tárolását Budapesten.
A főváros a kerületekkel együtt szabályozná az úgynevezett megosztott mikromobilitási eszközök – például a kölcsönözhető kerékpárok és e-rollerek – tárolását Budapesten, ennek érdekében mikromobilitási pontokat hoznának létre, ahol jogszerűen lehetne parkoltatni az eszközöket. Az erről szóló előterjesztés szerdán kerül a Fővárosi Közgyűlés napirendjére. Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke kedden egy budapesti háttérbeszélgetésen arról beszélt, a mikromobilitási eszközöket – mint az e-robogó, e-kerékpár, kerékpár, e-roller és roller – jól lehet kombinálni a közösségi közlekedéssel, ugyanakkor sok konfliktust szül az, hogy tárolásuk nincs szabályozva, sokan csak széthagyják a rollereket. Hozzátette: a központi szabályozás késik, a főváros ezért a saját eszközeivel próbálja meg szabályozni a kérdést.
A kabinetfőnök elmondta, hogy a terv az, hogy úgynevezett mikromobilitási pontokon lehessen ezeket az eszközöket biztonságosan tárolni, a távlati cél pedig a szolgáltatások integrációja, amikor az ügyfelek egy felületen tudják igénybe venni a közösségi közlekedést és a mikromobilitási szolgáltatást. Balogh Samu közölte azt is, a Főváros Közgyűlés szerdai ülésén tárgyalja a javaslatot, ami megteremtené ennek a szabályozási keretét. A javaslat szerint a főváros megállapodást kötne a kerületi önkormányzatokkal az egységes szabályozásról.
Bodor Ádám, a Budapesti Közlekedési Központ mobilitásfejlesztés igazgatója a részletekről szólva elmondta: mikromobilitási pontokat hoznának létre, és csak itt lehetne felvenni és leadni az eszközöket. Mint mondta, a közterület-használat az a jogi alap, amire támaszkodva a főváros és a kerületek szabályozni tudják az eszközök kihelyezését. Kofrán Gergely, a projekt szakértője elmondta, a mikromobilitási pontok szolgáltatósemlegesek lennének, és lehetővé tennék a magánkerékpárok ideiglenes elhelyezését is. A szolgáltatók szerződést kötnének a közterület-tulajdonos önkormányzattal és díjat fizetnének a tárolásért, az eszközök kijelölt területen kívüli elhelyezése pedig szankcionálható lenne, nemzetközi példák alapján alkalmankénti tízezer forintos büntetést javasolnak, amitől az önkormányzat eltérhet.
A legsűrűbben lakott, belvárosi részeken négyzetkilométerenként 16, az átmeneti zónákban négyzetkilométerenként 12 mobilitási pontot hoznának létre. A külső kerületek pedig eldönthetik, hogy kijelölnek-e egy centrumterületet, ahol mikromobilitási pontokon szeretnék látni az eszközöket, vagy mindenhol engedélyezik az ajtótól-ajtóig közlekedést.
Elmondta azt is, több mint 500 mikromobilitási pont már „tervezési fázisban van”, várhatóan a jövő év első felében már 100-200 kiépítése is megtörténhet. Elmondta, a VIII. kerület már hozzákezdett a mikromobilitási pontok kialakításához, a Corvin Plaza mögötti Futó utcában, a Bubi-állomásnál már kialakítottak egyet. Amíg valamennyi pont fizikailag is elkészül, ideiglenes intézkedésként lehetőséget biztosítanak „virtuális mikromobilitási pontok” kijelölésére is, amikor az önkormányzatok virtuálisan jelölik ki a pontot, ahol el lehet helyezni az eszközöket.
Beszámolt róla, hogy az összes, Budapesten aktív szolgáltató partner ott volt az egyeztetések során. A szabályozás nyomán rendezettebb közterületeket várnak és a konfliktusok számának csökkenését, valamint azt, hogy a rendezett körülmények között jobban elterjednek a mikromobilitási eszközök.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
