2021.06.12, 09:25
Kerékpárút épül Tokaj területén

Elkezdődik a Tokaj-kör kerékpáros útvonal első, 6,7 kilométer hosszú ütemének kivitelezése.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, Schanda Tamás a több mint 1,6 milliárd forint értékű fejlesztésről szólva elmondta, 2,81 kilométeren új, háromszor egy sávos kerékpárút épül ki Tokaj belterületén, emellett 3,63 kilométeren a már meglévő, alacsony forgalmú útszakaszon jelölnek ki kerékpárutat. Járda épül 150 méteren, valamint 250 méter hosszan a meglévő gyalog-bicikliút helyreállítása is megtörténik.

Tájékoztatása szerint a beruházás során kerékpáros pihenőhelyeket alakítanak ki, 5,3 kilométeren pedig kitáblázzák a már meglévő közutat. Egy kormányzati döntésnek köszönhetően a tokaji Fesztiválkatlan és a bodrogkeresztúri Lebuj Pincefogadó közötti szakasz is megépül, ennek a finanszírozása azonban más forrásból, az önkormányzat beruházásában történik majd meg.

Az elektromos kerékpárok számára három töltőhelyet létesítenek a kivitelezők a rakamazi Teknősbéka látogatóközpontnál, a tarcali Áldó Krisztus szobornál és a bodrogkeresztúri étteremnél – jelezte Schanda Tamás. Hozzátette, a munkálatok a lőszermentesítéssel már elkezdődtek, júliusban pedig elindulnak a további munkafázisok, utóbbiak miatt átmenetileg forgalomkorlátozásokkal kell számolniuk a helyieknek és a turistáknak. Az államtitkár megemlítette, az idén teljes egészében megújítják az Eurovelo 11 nemzetközi kerékpáros útvonal Tokaj és Kisköre közötti szakaszának tábláit, illetve új pihenőhelyek válnak elérhetővé a kirándulók számára.

A három szakaszból álló Tokaj-kör komoly tervezési feladatot jelentett, mert meg kellett találni a természeti környezethez, a fizikai adottságokhoz és kivitelezési követelményekhez igazodó nyomvonalakat – mondta Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese. A fejlesztés során elkészülnek a tokaji Tisza-hidat a Fesztiválkatlannal, a Bodrogkeresztúrt Tarcallal, valamint a Tarcalt Tokajjal összekötő kerékpársávok, illetve kerékpárutak.

Tokajkor Resize

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14