2020.05.30, 19:38
Kerékpárosbarát címre pályázhatnak a munkahelyek és települések

Idén is meghirdetik a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely pályázatokat - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára kiemelte, hogy a kormány az elmúlt tíz évben is figyelmet fordított a kerékpáros kultúra és infrastruktúra fejlesztésére. „Fontosnak tartjuk a kerékpáros közlekedés támogatását, hiszen nemcsak környezetbarát, hanem az egészség megőrzéséhez is hozzájárulhat. A koronavírus-járvány pedig más előnyére is rámutatott: biciklin az ember kevésbé van kitéve a fertőzésveszélynek, könnyebb betartania a védőtávolságot. Sokan emiatt ültek kerékpárra az elmúlt hónapokban, és biztos, hogy sokan ki is tartanak majd új szokásuk mellett” – fejtette ki.
A pályázat részleteiről elmondta: négy kategóriában várják a munkahelyek és a települések jelentkezését is. A multik, a nagyvállalatok, a kkv-k és a közintézmények külön-külön versenyeznek, ahogyan a városok, a nagyközségek és a községek is, a megyei jogú városok és fővárosi kerületek azonban egy csoportot alkotnak. A megmérettetést 2020-ban is a KTI Közlekedéstudományi Intézet szervezi, a honlapjukon keddtől minden szükséges információ elérhető lesz a pályázatok benyújtásához – fejtette ki, hozzátéve, hogy 2020. július 15-éig lehet leadni a jelentkezéseket.
Az államtitkár kitért arra is, hogy bár a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely pályázat az előző évben elért eredmények elismeréséről szól, érdemes folyamatosan fejleszteni a bicikliseket támogató lehetőségeket. „A világjárvány miatt arra számítunk, hogy sokan fognak a belföldi nyaralás mellett dönteni. A kerékpárosbarát fejlesztések nemcsak az ott élők kényelmét szolgálják, hanem a turisták számára is vonzóbbá tehetnek egy-egy települést” – fogalmazott Schanda Tamás.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14