2025.08.18, 09:58
Keményen fellépnek a pénzért előnyt adók ellen

Újabb vádemelések történtek műszaki vizsgaállomáson tetten ért korrupció miatt.

A Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye szerint a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség az előnyért hivatali kötelességét megszegve bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 16 személy ellen az Egri Törvényszéken. A vádirat lényege szerint a Heves Vármegyei Kormányhivatal kormánytisztviselője az egyes külföldi honosságú gépjárművek Magyarországon történő forgalomba helyezésével kapcsolatos hatósági tevékenységével összefüggésben vesztegetési pénzt fogadott el.

A vizsgabiztos a járművek Magyarországra történő behozatalával és értékesítésével foglalkozó gazdasági társaságok, egyéni vállalkozások képviselőivel személyes jellegű kapcsolatokat alakított ki. Ezen személyek – esetenként a saját ügyfeleiktől pénzt kérve – a vizsgabiztosnak rendszeresen fizettek azért, hogy a hatóság a járművek tekintetében a benyújtott kérelmekben foglaltakkal egyezően rendelkezzen. A jogtalan előnyért – amely a készpénz mellett több esetben szeszes ital is volt – cserébe a kormánytisztviselő eltekintett a vizsgára bocsátott járművek vonatkozásában felmerült hiányosságok szankcionálásától, lehetőséget biztosított az észlelt hibák kijavítására az eljárás alatt, annak félbeszakítása helyett – amely a szolgáltatási díj ismételt megfizetésével járt volna – illetőleg soron kívül vagy alaptalanul állította ki a hatósági szolgáltatás körében szükséges iratokat.

A vizsgabiztos a vádirat szerint több mint harminc esetben szegte meg hivatali kötelezettségét és ezzel több százezer forint jogtalan előnyre tett szert. A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult ügy nyomozása során a hivatalos személynek minősülő kormánytisztviselő jogviszonya megszűnt. Vádiratában a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a vizsgabiztos esetében végrehajtandó börtönbüntetést, pénzbüntetést, valamint foglalkozástól és közügyektől eltiltást, továbbá – a bűncselekmények elkövetéséből eredő vagyonra – vagyonelkobzást indítványozott.

A közelmúltban a nyomozó ügyészségek hasonló bűncselekmények miatt emeltek vádat további 27 személy ellen egy Pest vármegyei, valamint 2 főt érintően egy Somogy vármegyei műszaki vizsgaállomáson történt korrupció miatt.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14