2021.07.04, 11:05
Kell az a kamera az autókba

Bűnügyi felügyelet alá helyezték a 8-as úton másokat veszélyeztető elmebeteg módon autózó Audis férfit. A bukását a manővereiről készült civil videófelvétel okozta.

A Veszprémi Járási Ügyészség indítványa alapján a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírója négy hónapra bűnügyi felügyelet alá helyezte a 8-as úton halmozottan szabálytalanul közlekedő, emiatt közúti veszélyeztetéssel gyanúsított Audis férfit. A rendelkezésre álló adatok szerint az Ajkai Rendőrkapitányság a bpiautosok.hu oldal által közösségi felületen megosztott videó alapján indított eljárást közúti veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen elkövető ellen. A felvétel szerint az autós a személygépkocsijával, nagy sebességgel, dupla záróvonalon egy motorost megelőzve áttért a szemközti két forgalmi sávba, s ott hirtelen irányváltoztatásra kényszerített egy szembejövő autóst, majd a szemközti külső forgalmi sávba letérve egy hosszabb szakaszon a forgalommal szemben haladt, miközben két másik szembejövő autóst is veszélyeztett a manőverével.

A nyomozó hatóság megállapította, hogy az esemény 2021. június 27-én délután a 8-as főút városlődi szakaszán történt, majd június 29-én az előzést végrehajtó személygépkocsi vezetőjét, egy 35 éves kislődi férfit őrizetbe vette, akit ezt követően három rendbeli közúti veszélyeztetés bűntettének elkövetése miatt hallgattak ki gyanúsítottként. A Veszprémi Járási Ügyészség indítványozta a bíróságnak a férfi letartóztatását, a bíróság végül a bűnügyi felügyeletét rendelte el, melynek értelmében a férfi a lakóhelyét 2021. november 1-jéig csak engedéllyel hagyhatja el. A rendelkezés betartását a hatóság technikai eszközzel is ellenőrzi. A végzést az ügyész, valamint a gyanúsított és védője is tudomásul vették, így az végleges.

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.