2025.05.19, 07:25
Károkozó rolleresek

A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.

Tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak e-motoros rollerrel közlekedők, a károkozások száma azonban ennél nagyobb is lehet. Ugyan nincs hivatalos nyilvántartás a mikromobilitási eszközökről, így a rollerek pontos számáról sem, de a biztosításközvetítő Netrisk becslése szerint mintegy 80-100 ezer olyan roller közlekedik az utakon, amelyre kötelező felelősségbiztosítást kellene kötni. A vonatkozó jogszabály szerint ugyanis biztosítási kötelezettség vonatkozik azokra az eszközökre, amelyek tervezett sebessége meghaladja a 25 km/órát, vagy tömegük nagyobb 25 kilogrammnál, és 14 km/óra sebességre képesek. A szabályozás az elektromos egykerekűekre és segwayekre is érvényes, nem vonatkozik viszont például a pedelec kerékpárokra vagy mozgáskorlátozottak által használt járművekre.

A biztosítás nélkül közlekedő rolleresek száma több ezerre becsülhető, holott a felelősségbiztosítás, átlagos kötési értéke vállalható összeg. A Netrisknél megkötött rolleres kötelezők éves átlagdíja 6300 forint volt, a mediánérték alig több mint 5200 forint, míg a legmagasabb éves díj 26 ezer forint volt. Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint érdemes összehasonlítani az ajánlatokat, mert több százezer forintos szórások lehetnek az éves díjakban. Véleménye szerint érdemes lenne az elektromos rollerekről is nyilvántartást vezetni, mint ahogy ez Szerbiában is történt. Az új KRESZ várhatóan pontosabban szabályozza majd az elektromos rollerek használatát és a rájuk vonatkozó szabályokat.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.

...
2026.07.07. 09:03

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.