2023.02.24, 10:03
Kakaskodásból vádemelés

Durva büntetőfékezést végzett az autópályán a VW Transporter sofőrje: nem kap dicséretet. De az sem, aki videóra vette, mert az akció közben több szabályt áthágott. (Videóval).

A Heves Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint az Egri Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatti vádat emelt egy 58 éves férfi ellen, aki büntetőfékezéssel próbált megleckéztetni egy másik sofőrt az autópályán. A vád szerint a férfi 2021 őszén, reggel, a megengedett sebességhatárt túllépve Budapest irányába haladt tehergépkocsijával. A sértett a vádlott előtt, vele azonos irányba közlekedett, amikor utolért egy ponyvás teherautót, amelyet megelőzött, majd visszatért a külső forgalmi sávba. Az előzés során a még nagyobb sebességgel közlekedő vádlott a belső sávban a sértett mögé érkezett, és néhány méterre megközelítette az előtte haladó gépkocsit, miközben járműve távolsági fényszóróját villogtatva nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy a másik teherautó előzésével a sértett akadályozta az útjában. A vádlott ezután sebességét kb. 160 km/órára folyamatosan növelve folytatta útját.

A sértett az eset után gyorsított, utolérte a vádlott által vezetett járművet, amelyet a követési távolság szabályait be nem tartva megközelített. A vádlott ezt észlelve abból a célból, hogy a mögötte érkező sértettet megleckéztesse, hirtelen, 2 másodpercen keresztül fékezni kezdett úgy, hogy azt a forgalmi helyzet vagy más jelentős érdek nem indokolta. Az ún. büntetőfékezés során a vádlott sebessége a korábbi kb. 159,3 km/óráról 129,6 km/órára csökkent. A sértett észlelve a vádlott magatartását arra vészfékezéssel reagált, ezzel sikerült elkerülnie az ütközést, azonban a két jármű között csak kb. 2-2,5 méter távolság volt.

A jármű sebességét hirtelen fékezéssel csökkenteni csak abban az esetben szabad, ha ezt a személy- vagy vagyonbiztonság megóvása szükségessé teszi, mely feltételek jelen esetben nem álltak fenn, így ezt a KRESZ-szabályt szegte meg a vádlott, aki így magatartásával szándékosan közvetlen veszélynek tette ki mások életét és testi épségét.

A járási ügyészség most benyújtott vádiratában a közúti közlekedésben résztvevőkre különösen veszélyes, és az utóbbi időben elszaporodott cselekmény miatt – az egyébként büntetlen előéletű vádlottal szemben – felfüggesztett szabadságvesztés, közúti járművezetéstől eltiltás és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt. A nyomozó hatóság a tényállással összefüggésben felmerült egyéb KRESZ-szabályszegések miatt mind a vádlottal, mind a sértettel szemben szabálysértési feljelentést tett. A cselekményt a sértett fedélzeti kamerája rögzítette.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

...
2026.09.03. 10:31

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

Nyárzárás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

...
2026.09.02. 10:30

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

...
2026.09.01. 11:03

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

...
2026.08.30. 17:36

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

...
2026.08.27. 09:32

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.