2022.12.19, 10:13
Kakaskodás a semmiért

Büntetőfékezéssel állította meg az őt lassításra kézjelekkel felszólító másik autóst. Így munkát adtak a rendőrségnek, az ügyészségnek.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki röviddel azután, hogy nagy sebességgel közlekedve egy utánfutós jármű sofőrjével közlekedési vitába keveredett, előzést követően hirtelen állóra fékezett előtte. A megelőzött jármű sofőrje a kormányt félrerántva az ütközést elkerülte, de az utánfutója lekapcsolódott és az oldalára dőlt.

2212 Potkocsis Borulas 3

A vádirat szerint az ügy vádlottja 2021. november 9-én kora délután derült időben, jó látási viszonyok között közlekedett Kiskunmajsa lakott területén kívül. Egy másik férfi – az ügy sértettje – a járművével az út mellett állt és a karjával lassító mozdulatokat tett, hogy a nagy sebességgel hajtó vádlottat lassabb tempóra késztesse. Ezen a vádlott felháborodott. Röviddel a közjáték után, az úton visszafelé haladva a vádlott felismerte az előtte közlekedő pótkocsis járműben a sértettet. Ezért miután megelőzte, hirtelen, indokolatlanul lefékezett előtte, hogy megleckéztesse megmutatva milyen lassan tud menni. Az ütközés elkerülése érdekében az utánfutós sértett félrerántotta a kormányt és az útpadkára lehaladva megelőzte az időközben állóra fékező vádlottat, majd az úttestre visszatérve, a baloldali sávba sodródott, miközben a pótkocsija lekapcsolódott és az oldalára dőlt. A járművek nem ütköztek, személyi sérülés nem történt. Látva a járművéből kiszálló sértettet, a vádlott megfordult és elhagyta a helyszínt.

2212 Potkocsis Borulas 2

A vádlott a sértett életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette ki azzal, hogy szándékosan megszegte azt a KRESZ szabályt, amely szerint a jármű sebességét hirtelen fékezéssel csak a személy- vagy vagyonbiztonság megóvása érdekében szabad csökkenteni. Az ügyészség a férfit közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja és ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy a járművezetéstől is tiltsák el.

 

Obb 30ev 2

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.