2020.08.04, 14:23
Júliusban a használtautó-import megközelítette a járvány kitörése előtti szintet

úliusban több mint 12 ezer használt import személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami az előző hónaphoz képest 13 százalékos, az áprilisi mélyponthoz viszonyítva pedig 61 százalékos növekedés; ezzel a használtautó-import volumene már csak 6-7 százalékkal marad el a járvány kitörése előtti szinttől.

A JóAutók.hu internetes portál a DataHouse adatai alapján jelentette, hogy 2019 júliusához képest már csak tíz százalékos a piaci visszaesés, miközben áprilisban és májusban még 40 százalék körüli elmaradást mutattak a statisztikák a 12 hónappal korábbi értékekhez képest. A JóAutók.hu jelezte azt is, hogy az újautópiacon rosszabb a helyzet, a júliusban eladott 12 045 új személygépkocsi 21 százalékkal volt kevesebb, mint tavaly ilyenkor. A közlemény szerint a vásárlók a koronavírus által okozott bizonytalanság miatt ebben az időszakban óvatosabban költenek, kevesebben vesznek drágább, új autót. A visszaesésben közrejátszik az is, hogy a gyártók tavaszi rendkívüli leállása miatt több márka esetében is meghosszabbították a szállítási határidőt, így számos személygépkocsit a vártnál később helyeztek forgalomba.
A használt autók növekvő forgalma azt is jelenti, hogy 2020-ban sem várható fordulat a hazai autópark átlagéletkorának alakulásában. A korosabb járművek arányának újbóli emelkedése miatt a tavalyi 14,4 éves átlagos életkor az idén várhatóan tovább nő, folytatva a 2007 óta tartó, 10,3 évről induló folyamatos öregedési tendenciát – idézi a közlemény Halász Bertalant, a JóAutók.hu vezérigazgatóját. Az első hét hónapban 77 280 használt autó érkezett az országba, 17 százalékkal kevesebb a 2019 hasonló időszakában regisztrált 92 721-nél. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 67 725 volt, 25 százalékkal maradva el az egy évvel korábbi 89 833-tól. A nagyvolumenű újautó eladásokat a folyamatosan emelkedő árak sem segítik.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14