2022.10.29, 08:55
Jönnek a csendes buszok

Több mint ezer buszt cserélnének elektromosra a közösségi közlekedésben.

A kormány középtávú terve szerint több mint ezer dízel autóbuszt kívánnak lecserélni a helyi tömegközlekedésben elektromos buszokra. A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára, Steiner Attila erről a Volánbusz Zrt. sajtónyilvános eseményén beszélt, ahol bemutatták a Zöld Busz Program támogatásával beszerzett Ikarus 120e típusú elektromos autóbuszt, amelyek szolgálatba is álltak Székesfehérvár közösségi közlekedésében. Az államtitkár elmondása szerint az elektromos buszok üzemeltetése olcsóbb, mint a dízelüzemű buszoké, „körülbelül 60-70 forintos megtakarítást lehet realizálni az üzemeltetésen az eddigi tapasztalatok alapján”. Az elektromos buszok használata csökkenti a közlekedésből fakadó környzetszennyezést.

Az átadott tizenkét elektromos Ikarus busz mintegy 1,8 milliárd forintba került, amelynek döntő részét kormánytámogatásból finanszírozták. A 12 Ikarus busz összesen 110 ezer kilométert tett meg a helyi közlekedésben és már most látszik, hogy az üzemeltetésük jóval olcsóbb, a dízelüzemű buszokkal ez a táv 18 millió forintnyi üzemanyag felhasználást jelentene. Ráadásul a tucatnyi autóbusszal 140 ezer kilogramm szén-dioxid-kibocsátást spóroltak meg. A járművek 0,9 kilowattórát fogyasztanak kilométerenként, ami nemzetközi szinten is alacsony érték. Az Ikarus 120e típusú, elektromos meghajtású, szóló kivitelű, alacsony padlós, kéttengelyes járművek 30 ülő és 55 álló utas egyidejű szállítására alkalmasak és egy feltöltéssel – az időjárási körülményektől, útviszonyoktól függően – maximum 300 kilométert képesek megtenni. A légkondicionált buszok elektronikus utastájékoztató rendszerrel, fedélzeti és vezetéssegítő kamerarendszerrel is felszereltek.

 

Obb 30ev 2

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.