Az állam további 882 millió forinttal támogatja az elektromosautó-vásárlást: bővítve az e célra szánt keretet.
A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve részeként meghirdetett, 5 milliárd forintos keretösszegű elektromosjármű-vásárlást támogató pályázata támogatási kerete a meghírdetést követően rekordidő alatt elfogyott. A jelentős érdeklődés miatt a kormány döntése alapján mintegy 882 millió forinttal megemelték a pályázati keretösszeget, így a kiírási feltételnek megfelelően benyújtott összes pályázat támogatásban részesülhet – mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A többletforrásnak köszönhetően az innovációs tárca újabb, mintegy 230 elektromos jármű vásárlását segíti – ezzel több mint 2000 elektromos jármű beszerzése történhet meg. A miniszter tájékoztatása szerint 662 magánszemély pályázott a támogatásra, emellett 738 vállalkozás, köztük 294 taxis vagy személygépkocsis személyszállítást végző cég nyújtott be pályázatot elektromos autó vásárlására. A pályázó gazdasági társaságok főként az informatikai, értékesítési és kereskedelemi szektorokból kerületek ki, de előfordultak köztük mérnöki vagy ügyvédi irodák is. Az érdeklődés a taxisok részéről volt a legintenzívebb, a pályázataikban igényelt támogatások összege ugyanis meghaladta a számukra elkülönített 2 milliárd forintos keretet. A pályázat keretében 348 vállalkozás pályázott elektromos robogó beszerzésére – jegyezte meg Palkovics László. A 2020. május 30-án meghirdetett kiírás keretében a pályázatokat 2020. június 15-től lehetett benyújtani. A beérkezett pályázatok összértéke kevesebb mint egy nap alatt elérte a teljes keretösszeget. A feldolgozás folyamatos, eddig 1558 pályázatról született döntés, ezek támogatói okiratait már ki is adták. Az elbírált pályázatok nyilvános döntési listája a https://elektromobilitas.ifka.hu/hu/page/dokumentumtar honlapon található.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
