2022.12.27, 10:10
Jogsi nélküli cserbenhagyó

Eltiltás alatt vezetett, balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről. Azonosították, felelősségre vonják.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a vádirati tényállásban az szerepel, hogy a 47 éves terheltet már 2019. évben eltiltotta a járművezetéstől a bíróság 4 évre. Ennek ellenére a vádlott 2022. márciusában a 83-as számú főúton személyautót vezetve közlekedett Győr irányába. Közlekedése során úgy kezdett az előtte a haladó gépkocsik előzésébe, hogy a kanyar ívétől nem látta be rendesen az utat, és nem vette észre a vele szemben szabályosan közlekedő kisteherautót. A terhelt csak úgy tudott visszatérni saját sávjába, hogy veszélyesen közel került az előzött járműhöz és szemből jövő kisteherautóhoz is. A megelőzött jármű a padkára húzódott, míg a kisteherautó az ütközés elkerülése érdekében a menetiránya szerinti jobb oldali vízelvezető árokba hajtott, és az oldalára borult. A kisteherautó vezetője a balesetben nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A terhelt, bár észlelte az általa okozott balesetet, de mégsem állt meg, nem nyújtott segítséget, hanem egészen Győrig vezette járművét. A Győri Járási Ügyészség a terhelt ellen eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának minősített esete miatt emelt vádat, mely cselekményért a halmazati szabályok alapján négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a vádlottat a bíróság ismételten tiltsa el a közúti járművek vezetésétől. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

 

Obb 30ev 2

Húsvétkor is mindenkit hazavárnak

A húsvéti ünnepek alatt az ország területén jelentős forgalomnövekedésre kell számítani. Érdemes erre felkészülni.

...
2024.03.29. 06:43

Húsvétkor is mindenkit hazavárnak

A húsvéti ünnepek alatt az ország területén jelentős forgalomnövekedésre kell számítani. Érdemes erre felkészülni.

Kamionstop megszakításokkal

A húsvéti hétvégén módosul a nehézgépjárművek forgalomkorlátozása.

...
2024.03.28. 19:11

Kamionstop megszakításokkal

A húsvéti hétvégén módosul a nehézgépjárművek forgalomkorlátozása.

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

...
2024.03.28. 08:10

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

...
2024.03.27. 15:22

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

...
2024.03.27. 12:36

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

...
2024.03.27. 07:12

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

...
2024.03.26. 10:04

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.

...
2024.03.26. 07:26

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.