A kijárási korlátozások okozta forgalomcsökkenés egyik hatásaként javult a levegő minősége Magyarországon. Főképp a városokban.
Javult Magyarországon a levegő minősége márciusban és áprilisban éves összevetésben. Országosan átlag 15 százalékkal, a nagyobb városok forgalommal terheltebb részein van ahol 35 százalékkal is csökkent a levegő nitrogén-dioxid szennyezettsége. Ennek a szennyezőanyagnak a csökkenő arányában az elsődleges ok, hogy a kijárási korlátozások hatására csökkent a közlekedésben résztvevők száma és az ebből eredő kibocsátás mértéke is, emellett a meteorológiai hatások is szerepet játszottak a levegő minőségének javulásában – elemezték az Agrárminisztérium szakemberei. A közlekedési kibocsátás csökkenését ellensúlyozza, hogy mivel az emberek több időt töltenek otthon, így a fűtési igény is megnőtt. A lakossági szilárd tüzelésből eredő kisméretű részecske (PM) szennyezettség kompenzálta a közlekedésből származó PM-kibocsátás visszaesését. A kisméretű részecske szennyezettségben a mérőműszerek ezért nem mutattak jelentős változást 2020 március-áprilisában az előző év azonos időszakához képest. A járvány hatására bekövetkezett gyárleállások is hatással voltak az egyes városok levegőminőségére, helyi szinten az elmúlt egy-két hónapban javulás tapasztalható az egy évvel korábbi adatokhoz képest.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Nyárzárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.