2024.11.06, 12:16
Jó sokan belefutottak

Tényleg jellegzetes gyorshajtási pontokra kerültek Budapesten az új telepített sebességmérő készülékek. Bár mindenki megírta a helyszíneket, az autósok mégsem figyeltek!

Huszonhat új, fix telepítésű sebességmérő készüléket helyeztek üzembe a fővárosban október 30-ától. Már az első néhány napban arattak a kamerák, pedig a telepítésük elsődleges célja az, hogy az adott útszakaszokon kicsit visszavegyenek a sebességből az autósok. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Fővárosi Önkormányzat a mérőeszközök üzembeállítása előtt négy nappal jelezte az autós-társadalomnak a kamerák munkába állását, pontos helyszín megjelölésekkel. Napokon keresztül a sajtóban sokat lehetett az új sebességmérőkről hallani, olvasni.

Mégis az első napokban 10 ezer gyorshajtóról készült fotó. A tesztelés időszakával összehasonlítva nem történt javulás a sebességtúllépők arányában: bár arról nincs adta, hogy a kamerák telepítése előtt hányan hajtottak az adott helyszíneken gyorsabban a megengedettnél. Mindamellett többször, más-más napszakban is végighajtva az érintett útvonalakon a saját tapasztalat az, hogy csökkent a forgalom átlagos tempója, igazán több helyen (Szentendrei út, Árpád híd), az ott megengedett maximális sebesség alá. Tehet a kameratelepítés preventív jellege is igazolást nyer.

Mivel a tesztidőszak véget ért, minimum 50 ezer forint közigazgatási bírságot fizetnek a rajtakapott gyorshajtók. A helyszínek közül a legtöbb sebességtúllépőről a Petőfi híd budai hídfőjénél készült fotó, szám szerint 2055. Ezt követi az Üllői út, ahol a Vágóhíd utcánál lévő kamera 1703 gyorshajtót fotózott le, míg a 3. helyet a Szentendrei út szerezte meg, ahol a Raktár utcánál 1226 gyorshajtóról készült felvétel négy nap alatt. A legkevesebb dolga a kameráknak a 6-os főút fővárosi szakaszán, a Növény utcánál volt, ahol 48-an lépték túl a megengedett legnagyobb sebességet.

Emlékeztetőül a helyszínek:

– az Árpád híd Népfürdő utcai lehajtójánál (mindkét irány);

– a III. kerületi Szentendrei úton a Raktár utcánál, valamint a Monostori útnál (mindkét irány);

– a Rákóczi híd budai, illetve pesti hídfőjénél;

– a Petőfi híd budai lehajtójánál;

– a Bécsi úton a Zay utcánál;

– a Bajcsy-Zsilinszky úton az Alkotmány utcánál;

– az Üllői úton a Vágóhíd utcánál, valamint a Határ útnál;

– a XI., Bocskai úton a Tass vezér utcánál;

– a 6-os főút fővárosi szakaszán a Növény utcánál, valamint a Duna utcánál (Savoya Park);

– a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton a KÖKI-terminálnál;

– a XI., Budaörsi úton a Rupphegyi útnál;

– a XI., Balatoni úton a Péterhegyi lejtőnél;

– a XIII., Váci úton a Lőportár utcánál.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14